hagyma 2011.06.20. 06:06

Hétköznapok

 

Nem könnyű az elkövetkező 2 évről irni, mivel egyrészt sok minden történt, másrészt szinte nap mint nap ugyanaz.

Mint emlitettem, előléptem szőnyegessé ezzel megszabadulva a WC-től és rányomulva a nem kis alapterületű  Targetos szőnyeghálózatra.

A következő két hónap tehát porszivózásból állt éjjelente és bufferolásból.

Volt még egy műszer, amit a litvánok petufkának hivtak, angolul talan side by side / ?  /, ami a kárpiton keletkezett foltok eltávolitására szolgált. Volt belőlük bőven, mármint foltokból.

A bufferrel a padlót fényesitettem  a mosás után, jó hangos, PB gázzal működő szerkezet ez.

A gázpalackok értelemszerűen az áruházon kivül egy ketrecben tárolódtak a robbanásveszély miatt.

 

Ide tartozik egy  érdekes történet, nekem legalábbis furcsa volt az egész. Egyik este a szokásos 10 órás időpontban megérkeztünk .

Már messziről láttam  a két rendőrkocsit, álltak a parkolóban a szokásos helyzetben, ahogy beszélgetni tudnak. Probléma semmi, én hajtottam a ketrechez a palackokért, hátul a birgádom, Marija, és Tibor ,   kiszállok hogy veszem ki  a gázt, abban a pillanatban megindulnak és szabályosan körbefognak a két kocsival.

Nehéz leirni a párbeszédet.

- Mit csinálsz?

- Itt dolgozok, veszem ki a palackot - de akkor még nem nyitottam ki a ketrecen függő lakatot.

Sok általam nem értett kérdés következett, a társaim lapitanak a kocsiban.

De én csak mondom a magamét.

-I'm working hear, I have social security card .

A kutya nem kérdezte ezt, és még életemben nem láttam ilyen kártyát, de valamit mondani kell.

Kérdések, kérdések, nem értem.

Mondom nekik, itt a bejárat 40 méterre, menjünk be, ott azok tudják én itt dolgozom.

De ezek csak kérdeznek.

Végre megértem, arra kiváncsiak van-e kulcsom a ketrechez, azt hiszik lopni akarom a palackokat a szemük láttára.

Gyorsan előveszem  a zsebemből, kinyitom a lakatot. Mindeki boldog.

Nem is kérdeznek semmi mást,  beülnek a kocsiba és elhajtanak.

- Azt hittem első nap vége az amerikai karrieremnek - sóhajt Tibor, mert ez volt az első napja, szőnyegesként.

Akkor még nem tudtuk, sem rendőrt, sem  sheriffet nem érdekel a státuszunk, ezek csak hülyének néztek minket.

Mint ugye kiderült , ekkor már Tibor a szőnyeges, Marija pucolja a klotyót és én vagyok a supervisor.

 

Mitöbb előtte megvettem életem első amerikai kocsiját, egy Chrysler Lebaront, mert mint supervisornak ekkor már szükségem volt rá, én szállitottam az embereimet, 100 dollárral emelkedett a bérem,  a csapat  ha egy nagyobb lakásban is, de együtt lakott.

 

A  kocsit 2000 dollárért vettem, öreg járgány volt, se nem sportkocsi, se nem kisbusz.

A  kijövő magyarok általában kisbuszt  vesznek, sosem értettem miért, ez valami genetikus dolog lehet, na az enyém sem volt nagy szám, de nem vágytam 8 személyes Van-re.

Elmentünk a dealerhez, tetszett a belseje, gondoltam valami öregasszonnyé lehetett, mert megkiméltnek tünt, meg ezt a tipust talán kedvelhetik, agyaltam.

Kipróbáltam, mentünk olyan 10 mérföldet, pipec volt. Letettem a pénzt, felvettem a kocsit és olyan tiz mérföld múlva erős gőzsugár tört elő a motortérből.

A hütő lukas volt. Garancia semmi.

Hosszas alkudozás után megegyeztünk, ha szerzek hűtőt, ingyen kicserélik, ez volt a maximum és én szereztem is egyet 50 dollárért a bontóból, majd ezután még 4-5 évig szolgált a kocsi, bár egyszer még ráköltöttem 1000 dollárt, hála egy nagyon jóindulatú segitőkész amerikai magyarnak.

 

Az otthoni élet sem volt bonyolult, egy kifejezetten erős házirendi pont volt:

Aki főz, nem mosogat!

Mert ebben az időben, még igényeltük a magyar kaját, ráadásul megfőzni egy csülkös bablevest igen olcsó volt, és Camaros Peti igen jó szakácsnak bizonyult, ezért keveset mosogatott. Mondjuk egyik titkos varázsfegyvere az otthonról küldött Vegeta volt.

 

Nem emlékszem, hogy a kaján kivül ebben az időben hiányzott volna valami otthonról, tettük a dolgunkat, én már supervisorként, ami lehetővé tett néhány óra alvást a fitting roomban, már egész jól elbeszélgettem a benzinkutassal, ha mentem sörért, kijártam az oldsmari lóversenypályára és a második héten 15 dollárra nyertem 1200-at, amiből megvettem első laptomomat, egy Sony Vaiot, mert az igazsághoz tartozik, a kaján kivül azért hiányoztak a hazai ujságok is.

 

Ezután ez is meg volt. Érlelődött bennem a külön költözés, mert jó-jó, hogy elvagyunk, de nem vagyok már tizenéves, ráadásul akkor sem voltam kollégista.

Kell ehhez még némi pénz és idő, de már tudtam menni fog, ha nem is teljesen egyedül, de menni fog.

Attila volt a legszimpatikusabb, neki vetettem fel a dolgot, ennyi pénzért ketten is lakhatnánk egy két szobás apartmanban és nem kellene tök ismeretlen ukránokon átlépkedni a nappaliban, mert ez a lakás, már mintegy elosztó központként is működött.

 

Eleinte nem volt túl lelkes, szerintem Ő is öregnek tartott, voltam ugye 41, Ő meg most annyi, de  azután belevágtunk.

-Tényleg , Attila, Camaros Peti most hogy 41 vagytok, szerintetek ez öregség?

A kérdés koltői, nekik, most az 51 öreg.

Szóval elköltöztünk Attilával, jött Helga, bár ne jött volna, elveszitettük a Targetos melót és néztünk ki a fejünkből.

Szokás szerint egy kis szines a múltból:

http://logout.hu/cikk/futokaland/teljes.html

 

 

De erről már csak legközelebb, mert ha lesz legközelebb, akkor feltétlen innen folytatjuk, vagy máshonnan.

A bejegyzés trackback címe:

https://hagyma.blog.hu/api/trackback/id/tr62999230

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

susztertangó 2011.06.20. 07:26:56

A kedves 80 as években jött levél Nújorkból, nagynénitől és írta:" ...40? Az nem kor.." Én meg vissza: "Negyven az nem kor?" tudod édesem, mikor az ember visszanéz, hetvenévesen.Pff. Most meg jó lenne olyan fizikai állapotban lenni, de természetesen öreg az országút...

nikkelcsapadék 2011.06.20. 11:56:43

Áhh, pedig annyira drukkoltam Helgának, aki csak csirke volt:>

In Motion 2011.06.20. 14:13:15

Hű mekkora cliffhangerrel ért véget a sztori. :) Most megint lehet egy hétig malmozni. :P
Ahogy nézem a kép alapján a LeBaron 90-94 közötti lehetett. Egyik ismerősöm régi S500-as mercit vett kint. Mert ugye ott a benzin nem pénz...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.06.20. 14:58:04

telitalalat V6-os 3000-es 91-es
most is3 literes a kocsink, de akkor azt hiszem 1,2o volt a benzin most eppen azt hiszem 3,65, de volt mar $4 is
nem mondom, hogy megfizethetetlen,, de erzheto a kulonbseg...

csigafrédi 2011.06.21. 09:00:14

Tartjátok még a kapcsolatot? Mármint Camaros Petivel, meg szőnyeges Tibivel, vagy mindenki éli a maga életét? Ezek az ismeretségek maradandónak bizonyultak, vagy éppen ellenkezőleg?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.06.21. 23:14:56

@csigafrédi: van akiot el tudnek erni kozossegi oldalakon, de nem tartjuk fontosnak
ezek, meg ha jol mukodtek is, mert volt olyan is, nem kotottek ossze senkit a jovore nezve
azt hiszem ahogy mindenki talpra tudott allni itt, tavolsagok, esemenyek, stb, az kulonvalt
aki illegalis maradt, az szerintem meg jobban talalkozik
Tibirol azt hallottam, halalos autobaleset aldozata lett, de nem tudom igaz-e?
legalabb 5-6 eve nem beszeltem senkivel szemelyesen

deputy sheriff 2011.06.22. 13:21:36

A petuvkat eleg kemeny volt kezelni, ha megemelted jobbra ment, ha lefele toltad a fogot akkor balra. Nem csoda, hogy csak az igen edzett supervisorok hasznaltak a havi egy kotelezo strip&wax combonal.

a_nick_mar_letezik 2011.06.23. 13:55:49

Hello Hagyma!

Te egri vagy? :) Az egész világon élnek egriek! :D (Bár ezt már millióan megkérdezték biztos:D)
Most találtam rá a blogodra, és most szépen végigolvasom a postokat! :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.06.23. 21:49:18

@a_nick_mar_letezik:
egri, 34 eves koromig ott eltem
megtisztelesz vele:)

thepret · http://teneriferepulojegys.hu/ 2011.06.26. 21:48:17

Szeretem az Írásaidat! Kérünk még!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.06.27. 05:44:02

@thepret: kosz
remelem lesz, de a kovetkezo csak holnap
egy nap keses
Mary fia, Jhon tegnap lezuhant a helikopterukkel 5 masik tarsaval Afganisztanban, szerencsere halott nincs, Johnnak sincsenek sulyosabb serulesei
de most helyzet van, telefonok jonnek mennek, a csalad osszezar
nem blogolasi ido ma ejjel
varok mindenkit holnap, akit erdekel a blogom
holnap mar Jhonnal kapcsolatban is tobbet tudok

susztertangó 2011.06.27. 06:40:39

@hagyma: Ajvé, és jobbulást a fiúknak!

Sallalíz · http://globalicum.blog.hu/ 2011.06.27. 18:11:42

@hagyma: Aztaaaa, helikopterrel lezuhannak es nincs komolyabb baj!
Valaki nagyon vigyaz a Fiúkra! :)szerencsére:)

FLO-rida 2011.06.27. 18:24:31

Várjuk a hírt Mary fiával kapcsolatban és természetesen az újabb írásodat is ! Nagyon tetszik, továbbra is lelkes olvasód vagyok.
süti beállítások módosítása