hagyma 2011.07.05. 00:55

A váci gyors

 

Vác.

 

Három betű, egy város.

Megmondom őszintén, nem hogy soha nem voltam előtte Vácon, de még csak eszembe sem jutott mikor a váci úton vezettem, hogy  ha megyek tovább, akkor ennek az útnak a végén Vác van.

 

Sokszor gondoltam arra, hogy legalább háromezer oldalas regényt tudnék irni, aminek minden oldala úgy kezdődne, HA....

És utána latolgathatnám az esélyeket amiket megragadtam, amiket eltoltam, amik mellett elmentem. Egy egész szövevényes fikciót fel lehetne épiteni a sok HA-ból, terjengene szét mint egy családfa és minden ág egy új és újabb ha-ból ágazna szét.

 

A dolog végleg el volt döntve, a hátizsákom felpakolva, útlevél és pár ezer dollár zsebben, irány amerika!

Amerikába Budapesten keresztül vezet a legrövidebb út, Egerből nézve a dolgokat.

 

És akkor áll az ember, vagy annak fia, a Keleti Pályaudvaron és tudja, itt vagyok, mehetek, rajta.

De valahogy mégsem akar.

Ha, akkor Ferihegyre veszem az utam....

De nem vettem, elindultam a nyugati felé, senki ne kérdezze miért?

Mehettem volna délnek, tényleg nyugatnak, rögtön Amerikába, vártak Venezuelába, én meg elmentem a  nyugatiba.

Felszálltam egy vonatra, majd egyszer csak ott voltam Dunakeszin.

Nem tetszett.

Átbuszoztam Vácra.

Nem tetszett.

Jó , akkor vissza keszire, keresek egy hotelt- motelt, bármit, albérletet, bár erre nincs időm.

De Dunakszi megint nem tetszett, Vác jobb volt.

Most megint vonat, irány Vác, a szándékom végleges, pár napig Vácon maradok, még nem tudom hol, de Vácon.

Ahogy kijövök az állomásról szemebe ötlik egy tábla:

Mini Panzió.

Na ilyesmi kell nekem, gondoltam, kövessük az irányt. A panziós alapos ember volt, szinte minden saroknál jelezte egy tábla, merre menjek, de mondjuk olyan fél óra után egy hátizsákkal megterhelve, igen nagy hőségben, ez nem öröm.

Egy idő után már szinte a kalandvágy vitt tovább, az nem létezik, hogy a sok tábla után nem lesz egy panzió.

Lett.

 De ha az állomásnál tudom, hogy ez 6-8 kilométer hegynek felfelé, akkor valószinűleg fogok egy taxit.

De ugye, nincs ha.

Vagyis dehogy nincs, az egész életünk sok nagy HA-ból áll.

Megérkeztem hát a Deákvári motelbe, és sosem gondoltam volna, hogy ezzel további 2 évet ott fogok tölteni, nem is akárhogyan.

Pedig ott maradtam két évet, Vácon.

Ha Ferihegyre veszem az utam, ha inkább Dunakeszi tetszik.....

Két hét után, én sem tudom miért de úgy döntöttem, maradok én itt egy darabig, ezért kibéreltem egy lakást. Ebben az időben még kicsit dolgozgattam Pesten is, úgy gondoltam, maradok pár hónapot.

Az igazság az volt, hogy féltem elindulni.

 

Egyre inkább belaktam a várost, belaktam deákvárt, kezdtek megismerni mindenhol, bár érdekes jelenség lehettem, valaki jött a semmiből és most itt van.

És villamgyorsan jöttek a szerelmek is, először Zsuzsa, természetesen egy pultos, mert hol ismerkedik egy magányos negyvenes férfi?

Még előtte egy gyönyorű nő a belvárosi kávézóban. Tőle megijedtem, pedig ki tudja, ha...?

 

Györgyitől nem ijedtem meg, egyszerűen elképzelhetetlen volt, hogy Ő lesz a szerelmem, csodálatos volt, vibrált, élt, ragyogott.

Én meg elég lelakott állapotban voltam, ráfért kis munka a fogaimra, meg úgy általában.

Észre sem vettem hogy kellek neki, ma sem tudom miért?

Jártam a Sport Presszóba, láttam ezt a tüneményt és még álmomban sem gondoltam, hogy vele fogok élni két évet.

Zsuzsát is szerettem, de hát Györgyi volt az igazi.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Azután sok minden történt, voltak nagy háborúk és kis harcok, egyszer nagyon unfairul viselkedett a fiammal, azzal eldőlt minden.

Nem a fiam miatt, az unfairség miatt.

Előtte azért elfogyott a pénzem, ezért elmentem egy kőműves mellé maltert és betont keverni.

Ez volt Viczián. Korrektül fizetett, rendes pasi volt, de sohasem tudta elfogadni, hogy hiába dolgozom neki és hiába Ő fizet, azért az nem úgy van mindig ahogy Ő szeretné.

Frusztrálta a dolog.

Ma is úgy érzem jó munkásembere voltam, de ezt nem tudta legyőzni magában, hogy a segedmunkása jelentősen magasabb szinten áll bizonyos dolgokban.

Pedig csak Őt zavarta, engem nem. Tökéletesen megtanultam maltert és betont keverni.

Ma is büszke vagyok arra a Deákvári házra amit a kezdetektől együtt épitettünk, ez tényleg maradandó alkotás.

 

Az mondjuk hétköznapi jelenet volt az Újhegyi úton, hogy januárban éjjel egykor Györgyi egy konyhakéssel félmeztelnül rohan utánam a hóban én meg boxerben menekülök.

Erre a szomszédok már fel sem kapták a fejüket.

 

Vicziánnal történt válásunk után Györgyi édesapja felvett maga mellé bútorszállitó asszisztensnek. Szerintem ott is maximálisan megfeleltem, de valahogy mindig viseltem azt a terhet, hogy  a szerelmem szülei elfogadnak, de nem szeretnek.

Mondhatnánk, kit érdekel, dehát igen, érdekelt.

 

Na nem, nem emiatt ment tönkre a kapcsolatunk. Sok volt a  "HA" és még a pénzem is elfogyott.

Ráadásul Györgyi láthatóan beleszeretett egy másik, nálam fiatalabb, jobb képübb és gazdagabb fiatalemberbe, ami nem esett jól.

De remélem boldogok.

Györgyi édesanyja, Borika tartotta össze a családot, én jobban szerettem, mint Ő engem, de Ő is megpróbált, csak nem ment neki.

Sajnos úgy tudom meghalt, csak annyit tudok innen üzenni, egy angyallal több a mennyországban.

 

Én viszont ott álltam 2 év után egy vas nélkül, és tudtam, na Istentől kaptál még pár  "HA"-t, de nem éltél vele.

Tudod merre van Ferihegy...

 

Tudtam.

 

Még ennyit el akartam mondani Vácról, sőt még lehet vissza is térek, érdekes 2 év volt.

A múltidézést folytatjuk Tampáról megint, ahol az anyagi helyzetem tökéletesen hajazott a vácira abban az időben, ahol megszakitottam amerikai életem folyamát, ha folytatjuk egyáltalán.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://hagyma.blog.hu/api/trackback/id/tr833040307

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kawics 2011.07.07. 19:51:21

Butorszallito asszisztens !! :D

kawics 2011.07.07. 19:53:30

@csigafrédi: Nem olyan biztos az, hogy elkerultek volna egymast Mary-vel. Lehet 2 evvel kitolodott volna a megismerkedesuk datuma :) Ennyi :)

kawics 2011.07.07. 19:54:34

@hagyma: Hogy is van ez ?? "a fiam az anyja/es az en/ fiam es az anyukaja nem Gyorgyi volt, tuti szobakerul O is:)"

kawics 2011.07.07. 19:57:03

@hagyma: Sajnalattal vettem tudomasul, hogy a mai extra /amit maskor irtal / elmaradt :(

kawics 2011.07.07. 19:58:12

doboter.borsodweb.hu/

Eloben a Dobo terrol, ejjel-nappal

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.07.08. 06:49:03

@kawics: thx
tudom jot akartal, de nincs honvagyam
viszont kivancsisagbol raklikkeltem
2 percenket ugrik arrebb par hangya meretu ember,de........
felfedeztem egy securitist, gondolom a satrat vedi:)
hehe

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.07.08. 11:43:06

Tetszik a havas kép. Én arrafelé voltam katona. Nem fűznek jó emlékek a városhoz. :(

Mylady 2011.07.08. 18:10:25

Azért kicsit keveslem a Vicziános részt. Korábban annyi mindent írtál róla (vagy nem róla), hogy úgy tűnt, szinte családtag. Itt meg épphogycsak megemlíted...

kawics 2011.07.08. 23:43:10

@Mylady: Igen, mindent kerunk bovebben :)

kawics 2011.07.08. 23:46:04

@hagyma: Nem is a honvagy miatt. Nappal nagyobb a forgalom es hatul a varon ott lebeg a magyar zaszlo. Igaz, nemsokar eloben lathatos majd. Marynek mutasd meg :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.07.11. 08:03:01

ah nem megy
aki kedvel varjon egy napot
Mary fia lehet jon haza , varjuk a hireket
telefonok csorognek megint
tegnap-tegnapelott ket eskuvom volt, ma este indult egy szarvasgombafesztival, nekem kellett csinalnom a felvezeteset
/a napok keverednek/ most mar itt is Hetfo van/
hetvegen megyunk charloptteba..
de tovabb nem folytatom mert meg a vegen kijonne belole egy uj fejezet
ami csak holnap lesz
mert szeretnem ha mindenkinek tetszene, mi is tortent a Target utan
thx

MPL firstlady 2011.07.11. 08:40:28

"megprobalni ujra visszaszerezni valamit az iraskezsegembol, mert ha volt is valaha, igen megkopott:)"

tanúsítom, hogy volt:)

kawics 2011.07.12. 03:31:51

@hagyma: Varunk akar kettot is. De tobbet nem :D

Xezs 2011.07.12. 03:54:05

Én bevallom őszintén, sosem értettem azokat az embereket, akik felpakolnak és mindenféle fixpont nélkül (állás, szállás) elutaznak, "majd lesz valahogy" felkiáltással.

Pontosabban külföldre még csak-csak megértem, bár azért ott sem egy életbiztosítás "vakra" kimenni, nade belföldön? Gondolok itt Dunakeszire meg Vácra. Miből gondoltad hogy majd Vácott vagy Dunakeszin sokkal jobb lesz, mint azelőtt? Ugyanaz az ország, nagyjából hasonló bérezéssel, ráadásul semmit sem tudsz az adott városról, nem tudod, mennyi munka van, stb. Túl sok az ismeretlen tényező,ez a bajom.

Lehet én vagyok hülye, de én biztonsági játékos vagyok, ergo csak akkor megyek, ha van valami minimális fixpont.

Sallalíz · http://globalicum.blog.hu/ 2011.07.12. 11:04:41

@Xezs: az eletben mindig vannak meglepetesek, ergo kiszamitathatatlan:) Sosem indulsz el sehova a tutiba:) Kell egy kis kalandvagy, batorsag, szerencse es legfokebb tudnod kell konnyen alkalmazkodni:)
Es kesobb, ha visszanezel, mindig rajossz, hogy volt olyan momentuma a kalandos utadnak, amibol tanultal, ami jol esett, ami hozzatett az eletedhez. Ha a tuti biztosagra jatszol, ezekbol a jutamakbol kimaradsz...

@hagyma: ha nem a praxis blogon idegelned magad ossze is jonne:) egyszeruen nincs ertelme:) Magyarorszag, Magyarorszag:) ott belerugnak a foldonfekvobe, es elmagyarazzak a tutit, akar orvos, akar kozember, hogy miert is HELYES ez az eljaras(es tenyleg szentul meg vannak gyozodve:(). ~Nehez elfogadni, nehez megerteni. Vagy a lehetetlen szo inkabb a megfelelo:(
Ha leirom pl, hogy errefele, ha latunk egy elpusztult, vagy alig elo allatot, akkor rogton hivja mindenki a city councilt, es addig ottmaradnak, amig ki nem ernek.( pontosan 5 ilyen alkalmat lattam, egyben voltam en is resztvevo) + ha elmennek melettunk, akkor megkerdezik mi tortent, hivtuk-e mar a szamot? Nem lesutik a szemuket, vagy elforditjak a fejuket, pedig nem is ember a serult...

Na es ekkor kezdodik hazai reszrol a szo szerinti picsanrugas:(

Csak a logikat nem ertem, de egyszer rajovok, hogy miert van az, hogy tudjak, hogy nem helyes valakit rosszulletel, ajultan latni az utcan, es szepen elsetalni mellete, ahelyett, hogy segitenenk neki, es megis tamadnak, megis azt hiszik, hogy barmely altaluk logikus ervelesnek hitt tamadasuk megfelelo es elfogadhato ebben a temaban:(

szomoru, de igy van:(

Sallalíz · http://globalicum.blog.hu/ 2011.07.12. 11:13:33

@hagyma: ha lesz idod tolsd le ezt a hangfilet:
www.blikk.hu/blikk_aktualis/nem-akartak-mentot-kuldeni-egy-beteghez-hangfelvetellel-2058057 es ezek rendelkeznek otthon a beteg megsegiteserol...

Meg mielott valaki megszolal otthonrol, nem itt nincs ilyen, itt ha hivnak, kikerdeznek es jonnek, ha azt mondod fekszik valaki az utcan, jon a mento, nem kerdezik a biztositasi viszonyod!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.07.13. 01:44:44

@MPL firstlady: thx
jelenidoben jobban tetszett volna....
@kawics: mar kesz van ha nem is ketto de egesz hosszu lett:)
keresek valami fotot es felteszem meg ejjel
ha nem jon kozbe semmi, mert viharfellegek kozelednek
@Aliz jelentkezik Csodaorszagbol:
nem idegelem magam, altalaban akkor vagyok fent a neten ha irni akarok es ket bekezdes kozott igyekszem kigondolni valamit
az emberek hozzaallasa amasik emberhez tenyleg hihetetlen
es igy tartjak helyesnek otthon
ha kimegyek a haz ele es lefekszem a jardara 3 percen belul itt lesz 2 mento meg egy tuzolto
nincs erteke az eletnek otthon

alma_ata 2011.07.14. 16:26:46

Lehet hazajött Mary fia, aztán nagy az öröm e bodottá.

kawics 2011.07.14. 21:08:04

@alma_ata: Jol van, akkor irjon arrol :)

MPL firstlady 2011.07.15. 11:45:16

@hagyma:

a voltról volt szó..
de kezd visszatérni...:)

egyébként meg ez már a második nyár, amikor még mindig nem vagytok velem füreden...eh..

nem tudom hallottad-e, hogy meghalt Bozsó(Szalayné Sebők Éva), talán még ismerted...
most megyek a temetésére.

Büszke_troll 2011.07.15. 15:28:19

@Aliz jelentkezik Csodaorszagbol:
itt is azért lett cikk belőle, mert nem ez a normális, általános.

Zsuzsko 2011.07.15. 21:31:44

Ma találtam a blogra és nagyon tetszik, végigolvastam. Én huszonéveim és a 90-es évek elején vágtam neki a nagyvilágnak, Belgium és Németország - mint au-pair - baby sitter. Akkor meggyőződésem volt, hogy bejárom a világot, de nem, mint turista.
Sokat voltam főleg Németországban és a barátaim is jöttek hozzánk. Nehezen találtam a helyem a kocka-társadalomban, de végül sikerült a gyurmának a helyére kerülnie. Ma pont azt az életet élem, amit soha nem akartam, lakáshitelt törlesztek, ráadásul CHF alapon. Ha még egyszer bátor lennék, örökre elmennék...

ma21 2011.07.17. 21:16:02

Helló- Sokat kell még várni a folytatásra???
Naponta többször "benézek ide" és sehol semmi. Légyszi írjál...

Mylady 2011.07.17. 22:49:54

Hagyma drága! Hát hol az a beígért folytatás???

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2011.07.18. 15:09:09

@Mylady: Szerintem ezzel a nagy cliffhangerrel végetért az 1. évad és ősztől jön a második :) Feltéve, hogy jók voltak az olvasottságok.

MPL firstlady 2011.07.18. 19:53:13

@Mylady: azér nem részletezi itten Vicziánt, mert már mindent elmondott róla az elmúlt pár évben:)

az is lehet, hogy ámerikában már best seller Tivadar könyve, csak mi könyörgünk itt a morzsákért...

Mylady 2011.07.18. 21:14:35

@Yooha: Basszus, ne fesd az ördögöt a falra!!!

Mylady 2011.07.18. 21:15:13

@MPL firstlady: Na, azt halljam meg, hogy csak minket szivat! Megmondom az Edének!!!

MPL firstlady 2011.07.18. 21:28:30

@Mylady: nem érdemes....
Ede keze azé nem ér el mindenhova...

minden esetre bosszantó, hogy hagyma elköltözött kentucky-ból...ki lát minket így vendégül a derbyn? mi lesz a rengeteg puccos kalappal...hm...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.07.19. 03:03:47

jovok, jovok, itt ne haggyatok, elvesztettem eleg tetemes anyagot, meg voltunk vakaciozni kicsit Maryvel
ami ujabb anyag lesz:)
nehez a dolgokat ketszer megirni, ha elveszited, de dolgozom rajta:) ma vagy holnap ejjel befejezem, de tuti nem lesz jo
azutan vasarnapttol a szokasos menetdrend

Mokele-Mbembe 2011.07.19. 11:21:47

Na jó, maradunk még egy darabig :-)

ma21 2011.07.19. 15:40:36

Na végre előkerültél,Te elveszett ember!
Vakációzol- mi meg itt a 38 fokban csak várunk...csak várunk...csak várunk...

MPL firstlady 2011.07.19. 16:29:19

@hagyma:

szó nélkül eltűnik...
ki nem állhatom ha valaki ilyet csinál...

legközelebb tessen kitenni a "szabadság miatt zárva" táblát

ma21 2011.07.19. 16:40:54

Most szavazzunk meg neki egy " halvány " fegyelmit.

kawics 2011.07.19. 22:49:03

@ma21: Egy szobeli figyelmeztetest :D

kawics 2011.07.20. 16:17:07

@alma_ata: Egy nagy buley-nek is vege van egyszer :D

ma21 2011.07.20. 16:55:54

Megkezdtem a visszaszámlálást...

alma_ata 2011.07.20. 19:36:37

@kawics:
Ez egy XXL-es buley valszeg... :)
Vagy kifogyott a tinta?

MPL firstlady 2011.07.20. 20:33:43

kommenteljük a semmit...

@alma_ata: ellopták a zongorát. beztos rajta volt a billentyűzet...

ma21 2011.07.20. 20:35:03

Mi az,hogy " elvesztettem elég tetemes anyagot"???
Menjünk segíteni megkeresni???

ma21 2011.07.20. 22:18:56

@MPL firstlady: Orvosoljuk a problémát,csak haladjunk már.....

alma_ata 2011.07.20. 23:00:05

Jó ez a kiéheztetéses marketing :)

kawics 2011.07.21. 03:08:06

@ma21: Valoszinuleg a laptopjaval van valami gond :( Ott veszthetett el anyagot !

Hacsak nem masmilyen anyagrol van szo /feher por pld :D

kawics 2011.07.21. 03:24:26

@MPL firstlady: De lehet nem a billentyuzet miatt loptak el, hanem , mert nem volt mire tenni a nippet :D

ma21 2011.07.21. 05:45:17

@kawics: Felajánlottam a segítséget,hogy megkeressük..
07.19 óta nem jelentkezett. Igazolást fogunk kérni,mint a suliban.És leltárt,hogy meg van e a zongora, a laptop,stb

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2011.07.21. 10:18:16

@ma21: A Homáron kommentel, szóval megvan, csak rejtői életének újabb morzsáit nem csöpögteti nekünk.

ma21 2011.07.21. 11:47:01

@Yooha: A Homáron ott van és a "saját kertjét" meg nem műveli??? Ez meg milyen már??

kawics 2011.07.21. 17:49:27

@ma21: Ja, kuldjon repulojegyet es segitunk keresni :)

kawics 2011.07.21. 17:50:51

@Yooha: Lehet, hogy iroi valsagban van. A komment az megy az iras nem. Van ilyen.

ma21 2011.07.21. 19:22:29

@kawics: Szerintetek benéz ide,hogy itt vagyunk e még??

MPL firstlady 2011.07.21. 20:14:27

@ma21:

persze. lefogadom, hogy néha idepillant.
elégedetten hátradől, és jót röhög a markába, hogy itt hisztizünk:)

aztán meg ír rólunk majd egy posztot valamikor a vége felé, amikor a jelent tárgyalja.

nem tudom megérjük-e...

ha így halad....

ma21 2011.07.21. 21:01:20

@MPL firstlady: Szemmel tartom a Homárt meg a Praxis blogot is. Ha ott elcsípem ....hát... A múltkor a Praxison kiosztották a fejét,gondolom nem megy megint 1 tasliért.

kawics 2011.07.22. 01:27:15

Lehet a szazadik hozzaszolast varja :)

ma21 2011.07.22. 11:59:27

Itt vagyok én is,hogy haladjunk a 100 felé.
79 sorszám.

ma21 2011.07.22. 19:18:41

hagyma: A második bekezdésben írod,hogy legalább 3 ezer oldalas regényt tudnál írni...
Akkor talán ugorjunk neki!!

A country full of aliens · http://angliavagyamitakartok.blog.hu/ 2011.07.22. 19:36:03

Egyébként én sem gondoltam volna, de még a heti 1 posztot is elég nehéz hozni, foleg ha valami normálisat akar írni az ember. Itt már elég sok olvasó van, szóval egyre nehezedik a nyomás hagymán is, hogy tartsa a színvonalat és a heti 1 posztot is. Nem konnyu, de gyerunk hagyma, you can do it!:)

ma21 2011.07.22. 22:53:02

@hagyma: Csípi a szemem a hagyma,úgyhogy pörögjünk föl,ha lehet..

A country full of aliens · http://angliavagyamitakartok.blog.hu/ 2011.07.23. 00:46:51

@kawics:
Van de a kawi...akarom mondani a kutya sem kíváncsi rá. Xd

Pollen · http://indafoto.hu/pollen 2011.07.23. 08:13:59

??????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????

Büszke_troll 2011.07.23. 13:07:02

Ugye nem akarsz annyit várni a következő poszttal, mint amennyi időt Vácon töltöttél?

sylvice 2011.07.23. 13:23:16

Erős ígéretet kaptunk, hogy a 7végén meglesz a következő poszt:))) Úgyhogy kitartás:)

Rorschach · http://lowfast.blog.hu 2011.07.23. 22:21:54

Tisztelt hagyma,
Rákattintottam a neve mellett a linkre, és itt ragadtam. Eddig csak a homáron olvastam a kissé modoros hozzászólásait, de maga tényleg nagyon élvezhetően ír, szóval azok meg vannak bocsátva.
Még sok hasonlaón jó bejegyzést kívánok.
Üdv

kawics 2011.07.24. 02:38:52

@Büszke_troll: Hany evet is toltott ott ? :D

kawics 2011.07.24. 02:40:13

@A country full of aliens: en olvastam, mig hirtelen abba nem maradt :(

kawics 2011.07.24. 02:41:58

@sylvice: De melyik hetvegen, kerdem en !

kawics 2011.07.24. 02:43:04

@Pollen: Na ez akkor lett volna szep, ha a kicsi ? jelekbol, csinalsz egy nagyot :D

A country full of aliens · http://angliavagyamitakartok.blog.hu/ 2011.07.24. 02:43:26

@kawics: Hát, azóta írtam 3 új posztot és a 4. is készuloben:)

amerea 2011.07.24. 07:21:42

en is szivesen olvasom..! abba ne hagyd, csak annyival segithetnel h a poszt elejebe evszam v valami kerulhetne..
en masodszor elek itt kint a keleti parton, bar teny, nagyon mas korulmenyek kozott jottem mindketszer, ismerek azert magyarokat, akik valoszinu hasonlo utat jartak be mint te, es nagyon erdekes ebbol a szemszogbol is megismerni amerikat.
es igazad volt a malackarajban, az embernek lehet ket orszaga. es ez csak ugy lehetseges, ha jol erzi magat. en most megint tobb, mint egy eve itt vagyok, es szemernyi honvagyam sincs. igaz, mar voltam otthon 3x ez alatt az ido alatt.. szoval meg irj, kivancsi vagyok a folytatasra!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.07.25. 04:35:52

kosz mindenkinek, most olvastam el es tudom ez gyengebb lett, ugy van ez ha valamit megirsz es elveszted nem tudod ugyanugy megirni meg egyszer
de holnap erdekesebb leszek, remelem, mert azok a rendor storyk jobbak voltak, es utana folytatom a Targettol:)
mindenkinek thx:)
ma vettunk egy agyat, ami Meryt kimondhatatlan orommel tolti el, imad vasarolni

MPL firstlady 2011.07.25. 19:07:13

@hagyma:

"ma vettunk egy agyat"

nyehehe:)))

köszönjük Marynek, hogy mindent megtesz érted, és arról is gondoskodik, hogy mielőbb visszatérjen az emlékezeted:P

egyébként meg szedd már össze magad, ne komplénolj, hanem írj.
majd mi kritizálunk ha nem teccik.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.07.25. 19:47:16

@Aliz jelentkezik Csodaorszagbol: olyan szinten shopping-fuggo, hogy ha nincs kedvem szerelmeskedni, neki meg van, ami altalaban mindig van, akkor elkuldom vasarolni es szerintem a vegeredmeny nala ugyanaz
@MPL firstlady: OK

kawics 2011.07.26. 02:20:51

Egy szerelmeskedest pedig olcsobban megusznal :) Gondolok itt az ujabb szekrenyre, mert ugye kell a cuccnak Igaz a sok szerelmeskedes meg tonkre teszi az agyat es akkor meg azt kell venni. :D Szoval nem is tudom melyik az olcsobb :D:D

Cicamaci 2011.09.10. 09:51:59

Ez nem lehet véletlen ,Sport presszó,Györgyi,Bori néni.Én meg egy rokona vagyok a Kovácséknak ,akik a Sport presszó felett laknak és barátjuk Györgyinek és családjának .A történetet olvasva láttam az arcokat és helyszíneket magam előtt.Érdekes olvasmány,mondhatni borzongató-főleg a késes/futkárózós jelenet :)Ez komoly volt?Vácra évente egyszer jutok el ,1400 km-es távolban realizálódott életem miatt,de mindig szívesen megyek ,szeretem ezt a várost.Vagy csak azért ,mert általam szeretett rokonaim laknak ott ?Az eltöltött gyermekkori nyaralások miatt ?Mindegy miért ,Belgiumból írva ,ezek a sorok méginkább nosztalgikus érzésekkel töltenek el .Jó olvasni -mégha bizarr történeteket is- azokról a helyekről,amelyek gyermekkorom részei voltak.Kellenek ezek a HA-k.Ha anno nem Vác felé indulsz el,most nem olvashattuk volna ezt a melankólikus,ámbár teljesen emberi történetet.Üdv a távolból !

kawics 2011.09.10. 23:22:38

@hagyma: na, ilyen kicsi a vilag :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.09.11. 00:56:02

@Cicamaci: a tortenet komoly, de nem akart leszurni azert:)
kicsit dilis a no, en is az voltam 2 evig eltunk szerelemben
igen ismerem az Andit is, meg a noveret
en is szerettem Vacon elni, ugy volt Gyorgyivel egyutt jovunk ki, de az elet maskeppen hozta
hat igy alakult...

Cicamaci 2011.09.11. 16:40:39

Gondoltam ,hogy nem akart leszúrni ,de azt magamról tudom ,hogy egy dühös nő sokmindenre képes,amit a férfiak nem is gondolnának :)A nagy szerelmek mindig gyorsan jönnek ,baromi nagy lánggal égnek és iszonyat sebet hagynak maguk után...Én egyébként az unokatesója vagyok a Kovács-lányoknak,így gyermekkoromban sokat találkoztam szerelmeddel és a szüleivel .Egyébként Évi vagyok,csak a 7 éves fiam nevezett el Cicamacinak :)Te hova (ki)mentél aztán tovább ,ha szabad megkérdeznem ? Üdv Hagyma!Cicamaci.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.09.11. 17:44:56

@Cicamaci: tessek olvasni a blogomat! irgumburgum
amerikaban elek, north carolina elvettem egy csodalatos amerikai not, de ha vissza-elore olvasol mindent megtudsz, errol szol a blogom

Cicamaci 2011.09.12. 07:05:25

Sorry,nem volt időm olvasni előre,csak a blogindító bejegyzést olvastam mert az unokatesóm(Andi)kitette a facebook-ra és így találtam rá(d).Ne tessék ilyen csípős-hagymásan reagálni,szedte-vette-teremtte :)
Ígérem pótolom.Azt azért megkérdezhetem ,mi késztetett a blog elkezdésére ?Mert számomra ez amolyan fájdalmas visszaemlékezésnek tűnt,középpontban a NŐ-vel...mintha hiányozna neked. De gondolom erre a kérdésre is választ kapok majd ,ha szépen ,figyelmesen végigolvasom a bejegyzéseket :)Mindenki az USA-ban köt ki előbb-utóbb? Nekem csak Belgiumig tartott a kivándorlási kedvem,de az USA-ban jó pár számomra kedves emberke él...csak ne lenne olyan messze....Egyébként vörös ,vagy lila ?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.09.12. 07:24:42

@Cicamaci: nem nem a NO-t itt talaltam meg 'es fajdalomrol szo nincs
szep 2 ev volt:)
hat mindenki gondolom nem kot itt ki, de nekem sikerult
es ez nem volt mindig biztos
sose sajnalj idot tolteni a blogomon:)
25-20 bejegyzesnel tartok
hogy mi kesztetett?
oszinten?
semmi

mexrex 2011.12.02. 14:47:01

@Cicamaci: elöször nem tudtam ki az a cicamaci,aki ismer minket,de aztán rájöttem hogy az Uncsitesóm!A téli kergetésnél én is ott voltam,csak szerintem Hagyma úr,vagy ahogyan mi régen hivtuk őt:(BOBO)nem emlékszik rá!

mexrex 2011.12.02. 14:49:38

@hagyma: A Kis buta,én biztossan kimentem volna a Gyögyö helyébe!
süti beállítások módosítása