hagyma 2011.06.13. 01:36

Moving

 

Új város, új társak,  új életforma.

Sokan mondják, és gondolják, hogy amerika mobil, a lakosság költözik , ha akar, a jobb munka  remenyében. Ez tulajdonképpen igaz is, de az is igaz, minden költözés egy új élet, de minimum újrakezdés.

 

 

 

Jól hangzik, hogy bezzeg az USA-ban, ha nincs munka, akkor fogod magad, bepakolsz a UHAUL-ba és oda mégy ahol van, amúgyis csak bérled a lakást, hipp-hopp kezded újra.

Fiatalon, nagyon fiatalon, majdnem igy is megy, de később azért nem ilyen egyszerű ám.

Egyrészt van akinek eleve saját tulajdonú háza van, azt, ha költözni akar, nem könnyű árában eladni, de ha maradunk a köznépnél, az apartmant bérlőknél, akkor sem úgy van, hogy hopp, itt egy jó állás és lépünk két állammal arrébb.

 

Először is a bérelt lakás legalább egy évre szól, tehát időhöz vagy kötve, előtte is fel lehet mondani, de elég komoly anyagi áldozatot követel.

Másodszor, el kell költözni.

Egy költözés, ha veszünk 4-500 mérföldet -ami átlagos - legalább 2.000 dollár, de ekkor még csak a technikai részét oldottad meg. Magyarán a bútoraid a célállomáson vannak és mindent sajátkezüleg intéztél, mint pakolás, teherautó bérlése, vezetés.

 

Azt nem is emlitve, hogy a tényleges hurcolkodás előtt, legalább 2-3 napot el kell tölteni a leendő városodban, személyes munkahelyi interju, az új lakás kiválsztása , a szerződések aláirása végett, ami generál két éjszaka motelt, utiköltséget, három nap elvesztett munkabért. Ez ugye jó esetben duplázódik, mert férj-feleségnek jelen kell lennie.

 

Azután jönnek a járulékos költségek, amikor a teherautórol már lepakoltál.

Általában két havi bérleti dij a lakásra és a security deposit, ennek összege nagyon változó.

A keleti part  néhány városát ismerem, mint Miami, Tampa, Lousiville és Asheville, itt a  havi rent, ha normális helyen akarsz lakni, olyan 700 dollár körül kezdődik. Erre jön még az a bizonyos deposit az esetleges károk rendezésére 3-400 dollár értékben.

 

Az áram átirása a nevedre 300 körül van, mig a rendszám is üti a kettőt.

Magyarán a mobil amerikaiak, ha csak egy házaspárról beszélek, mivel ezt a részét ismerem, a költözésbe 7-8000 ezer dollár alatt bele sem tudnak vágni, gondolom ha van még két gyerek, az nem csökkenti az összeget.

Márpedig nagyon sok amerikai van, akinek nincs ennyi pénz a számláján. Hangsúlyozom még egyszer, fiatalok mozognak rendesen, nem túl nagy ingó vagyonnal egy kocsival, ha összeállnak ketten-hárman egy ilyen költözés meg van fejenként egy ezresből.

Mozognak is, sokkal inkább mint otthon.

 

És akkor még nem beszéltem a többiről. Átlagamerikai, ha munkahelyet vált, újra kezd mindent, nulláról indul a szabadság,- ami egyébként az első év után 5 nap- a betegszabadság, új biztositást kell kötni, de még ekkor sem lehetsz biztos benne hogy maradhatsz, mert a három hónapos próbaidő a normális mindenhol.

  

Van ám költözés amerikában dögivel, de nem olyan egyszerű, mint sokan képzelik, főleg ha államot is váltasz, nem beszélve arról, ha családod is van.

Tiz-húsz éves munkaviszony mellett nagyon meg kell gondolni, mert rengeteg pénzt veszitessz, itt nagyon megbecsülik a kommunizmus  vége felé kigúnyolt törzsgárdát és nem jelvényekkel, hanem komoly pénzzel, nyugdijhozzájárulásokkal, nem tudom máshogy leirni, sok a benefit amit elveszitessz , ha váltasz.

 

Ennyit a nagy amerikai szabad költözésről.

Ami van, működik, létezik, az újrakezdésre sokkal nagyobb az esély mint otthon, de közel sem egyszerű.

Olyan 25-30 felett kalandvágyból már kevesen mozdulnak, ha nem kényszerülnek rá, igaz sokan rákényszerülnek és nem ijednek meg tőle, mondjuk egy Győr- Debrecen  távú költözés nem jelent egy pillanatig sem problámát, főleg ha államon belül marad a dolog.

 

A mi hurcolkodásunk Kornéllal a legkevesbb gondot sem okozta, csak a buszjegyet fizettük.

Persze ennek fejében nem is ott laktunk, ahol akartunk, hanem amit béreltek nekünk.

Az első hónap után komoly előrelépésre tettem szert, mert szőnyeges lettem, ami továbbra sem egy karrier kezdete, mert minden éjjel fel kell porszivózni egy hold szőnyeget, de mindenképpen előrelépés a klotyótól.

Kis lépés nekem, de nagy lépés a szartól.

Persze még mindig nem az a helyzet, amiről Juhász Irma magyar óráin álmodoztam, hogy mi is lesz velem, ha kijutok amerikába.

 

Ha már szőnyegnél tartunk, még el kell mesélnem két dolgot. Még WC-s koromban az ékszerész volt a szőnyeges,  a targetben az ékszer-rúzs - kozmetikai cuccok egy helyen vannak és szőnyegen, igy ekkor a román fennhatosága alá tartoztak. Ő úgy értelmezte a dolgot, hogy amit a földön talál az tulajdonképpen az övé, igy éjjelente begyüjtött 2-3 szemspirált és 4-5 rúzst a zsebébe, néha akadt 1-2 leesett félfülbevaló is.

Szóval szemérmetlenül lopott, amivel tulajdonképpen minket is állandó veszélyben tartott.

Volt mikor nagyon közel állt a lebukáshoz, de mindig megúszta.

Remélem a felesége a 3452 rúzs hatására megenyhült és visszatért hozzá, de akkor ez nem volt vicces.

A másik szőnyeges story ami eszembe jut hirtelen már később történt, akkor már főnök voltam, mikor Tibi az új szőnyeges, amúgy fiatal huszonéves tanárember, gyanúsan sokáig porszivózta a frontcarpetot.

Mentem is.

- Mi az istent csinálsz egy órája itt?

- Főnök, porszivózok, de ez a vacuum cleaner egy szar.

- Mi baja lenne, tegnap még jó volt.

- Nincs baja, csak nagyon lassan lehet vele haladni.

És mutatja.

Azt a Freddi Mercurys  porszivot kell elképzelni amin a nyelén a zsák és úgy a fejét kell tologatni.

 

 

 

Drága diplomás tanár Tiborom nem tudta, hogy ez a nyél lehajtható és a porszivó derékszögű mozgatásával végezte a takaritást.

Ráléptem arra a gombra a fej résznél és rögötön mozgatható lett a szerkezet.

- Gondoltam én, hogy valami nem stimmel- mondta.

Ebben maradtunk.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Még egy kis szines a múltból:

 

http://logout.hu/cikk/az_ejjel_talalkoztam/teljes.html 

 

 

Azután innen folytatjuk és kicsit gyorsitunk, vagy nem.

A bejegyzés trackback címe:

https://hagyma.blog.hu/api/trackback/id/tr162979414

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sallalíz · http://globalicum.blog.hu/ 2011.06.13. 11:55:21

hmm:) Otthon, folyon azt mondtak, hogy a magyarok az egyik leg roghozkotottebbek, nyugaton sokkal tobb az alberletes es koltoznek valtanak, legallab most megtudtuk, hogy mi az igazsag:)
6. honapja vagyunk egy alberletben(itt feleves szerzodesek vannak a rentekre, alapjaraton) es most azt mondtam, hogy en nem akarok koltozni, kicsit elfaradtam, a szervezesben, csomagolasban, koltoztetesben. (nem tudom megszamolni az osszes ujjamon se, hogy hanyszor koltoztem eddigi 31 evem soran:()
Nem mondom, hogy innen mar csak a temetobe, de egy darabig maradunk:) viszont van egy baromi nagy elonyunk, barhol, barmikor tudunk alakalmazkodni, mar a gyerekek is:)

Minek kellett annyi ruzs neki???:)

masik poszt: torok:) kedvenc boltosom,torok, legalabb is azt hittem, mivel mondta, hogy Torokorszagbol valo:) Meselte, hogy milyen nehez volt az eletuk, es most a nyugati orszagok segitenek nekik. En meg kapasbol mondtam, hogy bezzeg mikor ti ott voltatok senki nem segitett, blabla:) Semmit nem tudott a 150 eves torok uralomrol...
Aztan kiderult azert nem, mert O igazabol Kurd:)
Most akar hazamenni, de lebeszelem, meg veletlenul, nem jon vissza, amilyen helyzet ott van:(

Sallalíz · http://globalicum.blog.hu/ 2011.06.13. 11:56:33

ui: nekem egy kicsit robosztusabb, de hasonlo a porszivom, en tudom is hogyan kell hasznalni, de dognehez, nekem is lassabb, mint az otthoniak:)

fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2011.06.13. 12:30:23

Hagyma, ez megint nagyon jól esett :)
Mint – viszonylag - új olvasód gratulálok magadhoz... :))) Üdítő a stílusod - és az őszinteséged. Te aztán nem púderezed (illetve rúzsozod) sem magadat, sem senki és semmi mást!
Jó vendégeskedni Nálad.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.06.13. 14:32:58

@Aliz jelentkezik Csodaorszagbol: hat itt nem is roghoz kotottek az hetszentseg, de azert egy koltozes az csak koltozes itt is, azt akartam mondani es nem ugy megy, hogy je ez egy jo melo es jelentkezem, ha felvesznek koltozunk
hat ahhoz kellene egy ora, hogy osszeszamoljam hanyszor kotltoztem eletem soran, de csak amerikaban tizenharomszor:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.06.13. 14:40:59

@Aliz jelentkezik Csodaorszagbol: na, gondold el, ezzel ugy porszivozott 1-2 orat hogy nem hajtotta le anyelet,tehat az merolegesen allt a porszivo fejre:) es ugy tologatta

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.06.13. 14:41:59

@fiam:
thx en is atneztem am ejjel
klassz
hasonlo kalapos nok olyan tucatnyian jonnek ebedeleni az etterembe havonta

fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2011.06.13. 15:03:59

@hagyma: Köszi, szívesen látlak máskor is.
Most legalább tudjuk, mit hordanak a kalapos hölgyek Amerikában is a szebbik felükön :)

dömbi · http://sarkanyfuarus.blogspot.com/ 2011.06.13. 15:12:03

ide fogok szokni a karaj helyett, főleg ha még a hajnit is idecsábítanád... marynak nem kell tudni.
nekem kirbym van, imádom, el tudom képzelni ahogy a tibi derékszögben porszívózott. röhej, de sokakban fel sem merül, hogy valami nem stimmel, azonnal heroltozzák, hogy ez egy amerikai szar.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.06.13. 15:19:05

@fiam: tenyleg van egy ilyen tarsasag, orszagos noszervezet lehet, altalaban lila-rozsaszin kalapot es ruhat vesznek fel mikor elmennek kozosen kajalni, eddig minden varosban voltak, ahol eltem, majd utanuk nezek, kik is ok
@dömbi: jaj nem ez nem profi blog, mint a karaj, csak leirom, mi tortent velem 15 ev alatt amerikaban

Benikuty 2011.06.13. 15:22:24

na, jó volt olvasni.
Eger varázslatos, a patak mentén sétálva az jutott eszembe, mekkora nagy dolog má'n az internet:)

dömbi · http://sarkanyfuarus.blogspot.com/ 2011.06.13. 15:24:34

@hagyma: nem baj ha nem profi. nekem tetszik, és legalább nincs köpködés alázás.
sűrűbben kérjük a posztokat

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.06.13. 15:41:39

@Benikuty: az tuti eger nagyon szep es az is, szerintem internet nelkul nem ereznem ilyen jol magam itt, sokszor belegondoltam, mert a nagybatyam 56-os volt, hogy ugy teljesen elszakadni,semmi hir otthonrol, esetleg nehamy level, se ujsag, se tv
az azert razosabb lehetett
@dömbi: kettot terveztem hetente, de egyelore nagyon "bizi" vagyok a meloban
hala egnek, mert kell a penz, akarunk , foleg Mary, hazamenni 2-3 hetre
O meg sosem volt amerikan kivul, nemhogy magyarorszagon, es feltetlen latni akarja, meg talalkozni akar edesanyammal
O mar volt kint, csak akkor meg nem volt Mary:)

Benikuty 2011.06.13. 18:28:00

@hagyma: 56-s?:) ja, én akkor születtem:))

deputy sheriff 2011.06.13. 18:45:29

@hagyma: Epp 4 napja szolgaltam ki egy 25 fos kalap csapatot, minden amerikai pincer remalma. Vagy aki mar volt az USA-ban pincer, tuti jutott beloluk egy szelet. Csak jeges teat isznak, es mindenki kulon csekket ker, majd megkerdojelezuk, mikor rapakolom a 20% service charge-ot, mikor ott figyel a menun, hogy 6 fo felett kotelezo. "Dehat kulon vagyunk".
Szoval vannak ez van, bocsi az offert.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.06.13. 20:13:56

@Benikuty: a nagybatyam 56-ban 18 volt akkor lepett le ide
azota ketszer lattam, olyan 72 korul es 90-ben , akkoris otthon
itt sejtesem sincs hol el, azt tudom, mar nyugdijas es jo nyugdija van detroitban melozta le az eletet

csigafrédi 2011.06.14. 11:04:22

Na épül a karriered, ennek örülök. :))

deputy sheriff 2011.06.14. 12:55:32

@prunoki: Egy nagy csapatos kalapos horda vazze, mittomen :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.06.14. 17:14:42

@deputy sheriff: nagyon helyes idod urholgyek, valamely orszagops tarsasag tagjai
/ a tip az kalapfuggetlen, idosebbek nem szoktak sokat adni/

napalm 2011.06.14. 21:30:43

no, lassan megindul a karriered csillaga;)

napalm 2011.06.14. 21:31:24

@csigafrédi:
még jó hogy előbb kommentelek, aztán olvasok (vissza)
;)

csigafrédi 2011.06.14. 23:40:49

@napalm: nem para, egy rugón járt az agyunk, ennyi :D

PLászló 2012.09.26. 02:23:12

Juhász Ibi néni órái azért nem is voltak olyan rosszak. :-D

románc cuvée 2016.02.20. 14:14:11

Most olvasom,h "Juhász Irma"... hát jót röhögtem magamban, sztem vagy 2 generációt végigtanított, és talán egy atomvillanás vitte volna csak el.. :D
süti beállítások módosítása