hagyma 2011.10.03. 00:52

Egyedül

Végre egyedül. Nem magányosan, de egyedül. Kis lakás Tampa történelmi belvárosában, tulajdonképpen magyar szemmel nézve nem is lakás. A lakótelep betoncölöpökre állitott faházakból áll, amire azért van szükség mert nagy esők vannak és hát tulajdonképpen egész florida mocsárra épült. Az óvárosban annak idején meg aztán tényleg nem akartak kőházakat épiteni 20 méter mély alapokra. Egy szoba, kis konyha, zuhanyzó, a hálószoba ajtaja az utcára nyilik, vagyis hát ugye a telep parkolójára.

A padló nyikorog, a légkondi brutális, ha bekapcsol majdnem elmegy a világitás egy pillanatra, később rá is megy a féltve őrzőtt Vaiom képernyője. Pénzem nincs sok, veszek egy használt monitort, azt kötöm rá.

Amúgy ha apartmant keresel, az épületek  és a környék kinézete mellett legegyszerűbb ha megnézed a parkolóban álló kocsikat, az mindent elárul, mire számithatsz. Na, az én  12 éves, kissé festékhiányos Chryslerem cseppet sem lógott ki a sorból, mint ahogy a közeli benzinkút törzsközönségét - minden benzinkútnak van -  sem a jól szituált fehér középosztály alkotta.

Nem, nem volt gettó, csak kicsit más volt mint az addig megszokott kertvárosi élet.  Hozzá kellet szokni, hogy itt rendszeresen aprót kérnek ahogy kiteszem a lábam, nem túl bizalomgerjesztő alakok. Nem, nem voltak erőszakosak, ha azt mondom nem, nem kisérleteztek tovább, viszont valami eszméletlen - számomra új - angol nyelven beszéltek, legtöbbször kimerült a válaszom abban, hogy OK, meg egy mosoly. Na persze azután hogy közöltem, hogy nincs kézpénzem. Bent a kúton is mindig volt valaki, akinek éppen 25 cent hiányzott, hogy kifizesse, amit vett. Egyszer előttem állt a sorban egy srác és akkor éppen volt nálam cash, már turkáltam a zsebemben, hogy kisegitem, de az eladó integetett a fejével, hogy ne.

Ebben maradtunk. Azelőtt is, azután is a kártyámat használtam és megmondom őszintén, este 10 után már nem sétálgattam a környéken.  Nem féltem, nem éreztem magam veszélyben, de ismeretlen volt a közeg és hiányzott a közös nyelv, tényleg alig értettem őket, de ami nagyobb baj volt az én agolomat Ők aztán egyáltalán nem. Ez még később is bebizonyosodott, ha jelentős akcentusod van, mint nekem, minnél intelligensebb egy ember annál jobban megérti, még az utca egyszerű gyermekének válasza legtöbbször csak ennyi:

- Ha?

Csendesen csordogáltak a napok, dolgoztam mindenfélét. Takaritottam éjjel néhány áruházat, voltam pizzafutár, kocsiwaxoló. Nem volt sem rendszeres munka, sem rendszeres pénz, sem rendszeres barátnő. A környéken mondjuk rohangáltak 20-50 dolláros nők, de valahogy nem kivántam a dolgot. Azt emlitettem, nem nagyon jártam ki este 10 után a környékre, de ezek reggel 6-kor is kint voltak.

A nőkről jut eszembe, nem emlékszem meséltem-e?  Itt ha prostitúcióra kerül sor, ami szigorúan tilos - nem gondokodnak türelmi zónákban - tetten érés esetén a férfit is börtönbe viszik pár órára és valakinek ki kell váltania, súlyos büntetés nem jár ugyan érte, de egy bizonyos, az illető felesége, ha van, tudomást szerez a dologról.

Ez gondolom sokszor éppen elég.

Közben Tibi bevágódott egy amerikai céghez, ami  padló waxolással foglalkozott. Elég nehezen tudom leirni a lényegét, aki ismeri tudja, aki nem, nem.

Floorfinish. Ezt még a Targetos időkben megtanultuk, a lényege, hogy az áruházakban ezeken a műanyag padlókon van egy bizonyos réteg ami idővel elkopik, bepiszkolódik. Na ezt kell felszedni egy igen erős vegyszerrel, majd az újat lekenni. Igen nehéz, embert próbáló munka, de jól fizetik. Viszont nem rendszeres, vagy van valami, vagy nincs, otthon ültem, ha éppen nem Cash&Carryt takaritottam és vártam a telefont.

Sok kitörési pontot nem láttam ekkoriban, abban biztos voltam, nem akarok haza menni, de illegálisan, nem túl sok munkával, igy nem túl sok pénzzel a kilátások nem voltak biztatóak.

Na ez modoros lett, éltem hónapról hónapra és fogalmam sem volt, mi lesz holnap. Ha csak egy munkát elbukok, nem lesz elég a pénz a következő hónapra, vagy esetleg még egyre.

Igyekeztem nem sokat gondolkodni ezen, de igy utólag belegondolva borotvaélen táncoltam, hogy visszatérjek a közhelyekhez. Ráadásul már nyilvántartásba volt véve a rendszámom, mint gépjármű, amit érvényes jogositvány nélkül vezetnek. Ez amerikában nem életbiztositás.  Ma szórom a közhelyeket. De tényleg igy van, amikor vezettem többet néztem a tükröt mint előre, ha csak 3-4 kocsival mögöttem rendőrautót láttam, lekanyarodtam valamelyik bolthoz és megvártam, hogy elmenjen, ha mögöttem áll meg, mondjuk egy lámpánál, biztos a bukás.

Mai napig is hátulról ellenszélben, éjjel, ködös időben látom ha 30 mérföldes körzetben rendőrautó van. Mary mindig elképed, mikor mondom neki, mérnek, itt meg ott, jobbról, balról, egyszerűen látom és érzem, belém ivódott azalatt az 1-2 év alatt, pedig ma már maximum annyi történhet, hogy megbüntetnek 100 dollárra.

Hogy teljessé tegyem a közmondások és közhelyek körét, addig jár a korsó a kútra... ameddig Tivadar kocsikázik jogositvány nélkül. Este 10 körül volt, dolgozni mentem éppen, takaritani ugye, mikor láttam olyan 200 méterre mögöttem a sheriffet. Kétszer 3 sávos volt az út, a belsőben mentem, mert egy blokkal később balra kellett kanyarodnom, aminek külön sávja volt. Még átfutott a fejemben, hogy lehúzódok jobbra és beállok egy parkolóba, de már olyan közeli volt a balra kanyarodó sáv, igy behúzodtam oda és sajnos pirosat kaptam, sőt mi több a sheriff beállt mögém.

Tudtam, hogy kész. Úgy is lett, még mielőtt zöldre váltott a lámpa feldobta a fényjelzést és egy rövidet szirénázott.

Majd kiszólt az ablakon, hogy állitsam le a motort.

Leállitottam és vártam a sorsom. A szokásos járt a fejemben, biróság megint, esetleg börtön, deportálás? Hát dolgozni nem fogok ma. Múltak a percek mire végzett az ellenőrzésemmel majd odajött a kocsihoz.

A szokásos, jogositványt, biztositást, akár otthon, Odaadtam neki az interneten vásárolt New Yorki nemzetközi jogositványt, amin jót röhögött.

- Ez a jogositvány nem érvényes.

- Nekem azt mondták, igen.

- Szállj ki! Hová való vagy?

- Hungary, Budapest.

- Budapest? Szereted a Forma 1-et?

- Hogyne szeretném , Schumacher, Mogyoród, de nagyon is szeretem, nézem mindig - büszke vagyok magamra milyen folyékonyan hazudok, vagyis hát nem is, jókat aludtam vasárnap kora délutánonként annak idején, sőt egyszer fel is ébredtem, mikor egy idegbeteg Demon Hillt kereste orditva.

Sheriff vigyorog, az már jó jel, hogy nem hiv rendőröket.

- Hol laksz?

Mondom neki.

- OK, akkor most húzzál haza, éjjel leellenőrzöm még kétszer, otthon áll-e a kocsid, ha nem, vagy ha legközelebb vezetsz ezzel a jogositvánnyal, akkor beviszlek a börtönbe. Tudod milyen egy amerikai börtön? Nem javaslom. Tulajdonképpen már most is ezt kellene tennem. Na indulás haza és ne találkozzunk mert...

Ezer thank you és nyomás haza. Ezt megúsztam. De ez a sheriff volt, ez mindig itt járkál a környéken, 100 mérföldről kiszúrja a kocsimat, kocsi nélkül meg nem tudok dolgozni, meg semmit se tudok csinálni.

Még felhivom a főnökömet, hogy ma nem lesz takaritás. Felbontok pár sört és azon gondolkodom, hogyan tovább?

Hát, igy elsőre az jut eszembe, bérelek egy kocsit, de ki ad nekem érvényes jogositvány nélkül?

Na innen folytatjuk, ha a rendőrség és a sheriff megengedi. 

A bejegyzés trackback címe:

http://hagyma.blog.hu/api/trackback/id/tr933273331

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

pszichonauta 2012.01.11. 14:03:35

Szerintem nem lesz több poszt.

susztertangó 2012.01.12. 06:58:46

Á, téli álmot alszik...kérdésekre se válaszol,,ü dóga...

kawics 2012.01.13. 01:44:51

Na, gondoltam benezek es elolvasom az elmaradt posztokat !!

Es mit latok ? Semmit :D

pszichonauta 2012.01.13. 09:29:46

Ha akart volna még írni, már írt volna :S

Pollen · http://indafoto.hu/pollen 2012.01.14. 07:01:15

Le sem szar bennünket ez az amerikai.

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2012.01.15. 11:08:04

Megnéztem előre és márciusig nem lesz új poszt.

Jóska Pista 2012.01.18. 21:10:32

Szia hagyma, jó a blog, mikor lesz új poszt?

:)))))))))

pszichonauta 2012.01.22. 01:56:28

Hagyma, miközben nézed, hogy ki nyer Dél-Karolinában, azért a blogra is vethetnél egy pillantást :D

Sunny Days 2012.02.04. 11:06:52

Szia Hagyma, hétfőn tényleg jön a folytatás? Nagyon várom!

mandelstam01 2012.02.06. 22:35:54

Tivadar, várjuk a folytatást...ígéret szép szó...:)

Dr. Kix 2012.02.10. 15:07:25

Vajon kiszedjem RSS-ből ezt a blogot? Nem szeretném, de ennyi hallgatás után nem tudom, van-e értelme ott tartani. :(

Büszke_troll 2012.02.17. 03:46:58

Kezdek kételkedni az új posztban...

bazd meg 2012.02.19. 01:27:31

Hagyma, bar meg csak ket posztot olvastam el es a hozzaszolasokat, de nagyon tetszik, amugy mikor jottel ki ide?

bazd meg 2012.02.21. 00:13:36

Mar meg van, elolvastam, azt tudtad hogy 1996 elott mindenkinek meg az illegalisoknak is adtak SSN ?

Imre apó 2012.02.26. 20:11:27

Hagymaszakika írjámán újat, ha volt mán időd is:):)

Imre apó 2012.02.26. 20:13:14

@Andrass9: Már kezdek aggódni, hogy mi van vele:)

Imre apó 2012.02.29. 17:47:06

Hagyma Te lusta dög:):) de, ha holnap se lesz, akkor felejtős:):)

Sunny Days 2012.02.29. 23:50:38

Felidegesít, hogy mindenfele posztolgat és bebiggyeszti a blogja linkjét, csak ide nem akar írni!

Andrass9 · http://blogkocsma.blog.hu 2012.03.01. 18:56:39

@sunny_days: Az még csak hagyján, de állandóan azzal etet mindenkit, hogy majd "holnap" - az milyen jó lesz!
Szerencsére néhányunk már tudja mit jelent a "szicsasz" :)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2012.03.06. 18:02:22

Ez a blog beleállt a földbe... (?)Kár, télleg jól nyomta a gazda.Én is elég lusta vagyok, soxor eltelik 2-3 7 is két poszt között, de azért fél év...Na mindegy, ahogy Matula bácsi is mondta: "ű dúga"

Benikuty 2012.03.06. 20:08:19

elfogyott a blogger, mint Samu nadrágja. ami nem baj, csak ne lengette volna be, hogy folytatja. link, mint a lómáj;)

SomeSeed 2012.03.19. 15:16:43

Mi lesz a folytatással? Nem a f@szfejű Kőbájker fos blogján kell kommentelni, hanem itt.

pszichonauta 2012.04.03. 04:18:26

Hát emberek, szerintem ennyi volt. Napra pontosan fél év telt el az utolsó bejegyzés óta. Nyugodtan kiszedheti mindenki az RSS-ből a blogot. Itt már nem lesz új poszt, ennyi idő után ezt kijelenthetjük.

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2012.04.14. 15:11:50

Hagyma, te ilyen jól, érthetően írsz a blogodon...:O:)) a hsz-eidben meg mintha nem is ugyanaz az ember... ez mi ez így?????

Dr. Kix 2012.04.18. 08:40:45

Hagyma RSS-ből ki! :(

Ti, akik látogatjátok-e (ha még látogatjátok egyáltalán) blogot: mit tegyek be helyére?

Imre apó 2012.05.07. 17:03:27

@anica inkognitóban: Yes, ahogy írod. Hagyma egy, na mindegy.

pszichonauta 2012.05.22. 23:31:59

Hagyma, remélem azért nem írsz, mert a könyvedhez tartogatod a jó történeteket :S

shg 2012.05.23. 09:52:26

sziasztok, tud nekem valaki segíteni? kezdő vagyok. mennék.nincs nagyon választásom
grunewolves@gmail.com
és tök buta vagyok szóval elkéne pár jótanács.

susztertangó 2012.06.07. 23:34:50

...karaj sincsen, te sem vagy már, ...

Lady.Bird 2012.06.08. 18:06:36

@susztertangó: azt ígérte, júliustól újra indul - én hiszek neki

Lady.Bird 2012.06.08. 18:08:20

@susztertangó: mondjuk a karajért kár...
(tudja valaki, mire volt jó a változás?)

kawics 2012.06.28. 18:07:34

???????????????????

Lady.Bird 2012.06.30. 20:38:23

Lesz holnap új poszt? Megígérted...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.07.01. 14:15:45

lesz
holnap startolok
hianyzik meg vagy 5 ev amerikai ittlet:)
befejezem, ha elkezdtem es a julius laza:)

retard 2012.10.02. 07:51:58

Remélem az évfordulóra jön az új post, már nagyon várom :)

regent123 2012.10.09. 12:00:25

@retard: Nem lett. :(
Ma is hiába néztem be. Hagyma légyszíves folytasd! Holnap is benézek.

pszichonauta 2012.10.12. 01:45:40

Most már akkor egyáltalán nem lesz? :(

Magyar Vitéz · http://objektivmagyarsag.blog.hu 2012.12.04. 06:13:55

Hagyma, nem hagyhatod ott abba! Könyvet írsz vagy lesz folytatás a blogon?

pszichonauta 2012.12.11. 00:20:57

Kár a gőzért, nem fog válaszolni :S

Rezesbanda 2013.01.04. 23:50:39

Végigolvastam az egészet, még a hozzászólásokat is. Rákattantam teljesen.Képtelen voltam abbahagyni.
De evvel nem vagyok egyedül ahogy nézem.
Számtalan ember várja rajtam kívül a folytatást és reméli, hogy lesz újabb post. Talán pont azért mert bármelyikünk lehetne "Hagyma" !!! mégis te vagy az, aki nekivágott Amerikának 100 dollárral és még mindig ott vagy. Folytasd kérlek!

ekibit 2013.02.12. 21:35:45

2011.10.03-án írta ezt, ez 1 év és 4 hónap!
Szerintem vége van ennek, bár nem értem minek ígérgeti...

spacedog007 2013.02.15. 20:32:45

úgy néz ki hogy vége...

gabors 2013.02.28. 23:23:12

hagyma rendszeresen ir a Homar blogra !!!

pl. ma is :

homar.blog.hu/2013/02/28/mar_a_teat_is_kisporoljak_a_filterbol/fullcommentlist/1#c19164554

lehet visszament orbanisztanba

gabors 2013.03.29. 18:24:16

@gabors:

nem ment vissza !!! talan irni is fog vagy befejezi ... legalabb is ezt mondta egy masik blogon ...

udv

pszichonauta 2013.03.29. 19:30:00

@gabors: De már másfél éve ilyeneket mond :D

gabors 2013.03.29. 19:58:58

@pszichonauta: meglatjuk most mar nem kell a sherifftol felnie (hacsak nem vezet ittasan)

SC-ban van uj kocsija meg ho is van ott mint megtudtam meg vannak hegyek is ..

gabors 2013.03.30. 02:04:29

bocs North Carolina .. igen azt mondja .. most North Carolina-ban van

gabors 2013.03.31. 06:09:47

es tiz napja amerikai mutatott kepet az allampolgarsagi papirjarol es valodinak latszott (lattam tobbet is bar nekem nincs)

ugyhogy kitartas !!! lehet hogy mint amerikai visszater ...

pszichonauta 2013.03.31. 15:19:01

@gabors: Már eddig is amerikai volt, hiszen szavazott az elnökválasztáson.

gabors 2013.03.31. 16:43:05

@pszichonauta: nem tudom a homar egy hete attol hangos hogy hagyam allampolgar lett minden nap minden posztban benn van hogy hany napja tegnap volt 10 napja sot meg kepet is tett fel a felesegevel es az allampolgari papirjaval.

mivel az elmult 10 napban elnokvalsztas nem volt igy legalisan nem szavazhatott..

az usa-ban ez szovetsegi buncselekmeny lenne senki nem hulye aki allampolgarsagra palyazik hogy ilyet csinaljon.

Sot nekem irta teganp hogy a marad repi bar addig meg nem szavazott de mostantol a republikanusokra szavaz tobb konkret kerdesem volt amire valasz nem jott csak anyit hogy nem szereti az Obamat.

Mit mondott kire szavazott ?????

gabors 2013.04.01. 01:22:56

@pszichonauta: megtalaltam azt mondta hogy 2012 mar szavazni fog az elnokovalasztason csak mint latjuk 5 honappal kesobb kapott allampolgarsagot... apro kis hibakon tobb honapot lehet vesziteni ...

spájdernecc 2013.04.02. 14:49:23

Te Koma!
nem azt ígérted, hogy kiposztolod a nagy állampolgári muri intim részleteit?
:)

Cavalcanti 2013.04.13. 01:05:57

Hagyma! Ez egy nagyon jó blog. Két év késéssel olvastam. Miért állt meg? Mi az oka?

Muscari 2013.04.25. 21:24:02

Hagyma, please!!!!

Azt igerted, az iden folytatod. Talan ha nem mas blogokon lognal minden szabadidodben, jutna idod erre is. Ne kelljen mar csalodnunk benned.

bundika1986 2013.04.28. 02:48:27

Hagyma! Nagyon sokan várjuk a folytatást, a várakozásnál pedig csak az rosszabb, hogy nem tudjuk, van-e értelme egyáltalán. Vagy zárd le az egész történetet egy pár soros "Köszönöm az eddigi figyelmet, ennyi volt." bejegyzéssel, vagy folytasd. Csak kérlek, kérünk; ne hagyd így a levegőben hagyni a blogot.

gabors 2013.05.18. 03:19:55

na ????

valami van ... de meg nem az igazi !!!

sok szerencset !!!

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.10. 18:35:57

Kellene már folytatni a blogot... :)
És befejezni a könyvet... :)
És visszajönni a Határátkelőre... :)

Más kérésem nincs ;)

gabors 2013.10.11. 20:55:44

Na varom mi lesz ... a homaron ismet folytatasrol olvahattunk...

Addis 2013.12.16. 20:34:55

Vegigolvastam a blogot, amire veletlen talaltam ra. En is US-ban elek, es jo volt elolvasni masok tortenetet mert egyutt tudok erezni. Viszont sajnalatra melto, hogy csak ugy abbamaradt. Remelem nem hazatoloncolas vagy borton miatt... Az szar lenne. :)

_mesüge 2014.02.21. 19:16:40

Kedves Hagyma!
Már régebben is sokszor láttalak a Határátkelőn, és mindig imádtam, ahogy Mary-ről írsz! Szerintem minden nő arra vágyik, hogy így beszéljenek róla!: ) De a blogod csak most taléáltam meg, szenzációs, bár még csak az elején járok, de legalább van mit olvasni. Soha sem folytatod már?: )
Köszi az eddigieket!

gabors 2014.06.20. 17:45:04

hagyma haza latogatott ha igaz meg mindig Mo-on van kovetkezo hetig talan

es igerte a homaron beszamolot ITT

vagy megirja a veget ... kitudja

gabors 2014.06.27. 21:12:01

hagyma visszatert amerikaba es homaron azt mondta megirja amit latott a Mary-szemivel meg a sajtjaval

"irok de nem tolem Mary szemevel aki osamerikai a wc a szatyor is az o szemevel volt megirva de az reszletkerdes volt minden mast atprobalok adni az reakcioji alapjan, kommentalva az en 15 evvel ezelotti valtozasaival egyutt
az anyag keszul"

töpörtő 2014.09.12. 12:32:29

Üdv hagyma,mikor készül el a magyarorszàgi nyaralàsrol igért posztod?Hol jàrsz mostanàban mert homàron nem vagy làthato.

gabors 2014.11.02. 18:51:16

mz/x teszt teszt teszt.....

egy, ketto

gabors 2014.12.30. 19:36:02

van meg egy nap 2014-bol .... talan valamit beir ne maradjon mar a blog 2014-ben hagymatlanul amiota nincs uj poszt (2011 Octobere) azert 1x vagy 2x irt ... lehet elveszett a password :-(

gabors 2014.12.31. 17:54:29

hagyma honapok utan ismet feltunt a homaron..... van esely hogy ide is ir ?

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.04.17. 15:11:17

Ááá, faxt, nem lesz ez már folytatva.Hagyma két éve hülyíti a jónépet... :D

gabors 2015.06.29. 16:16:30

@geegee: homarozni raer ... most is csak ide snasszol egy amerikainak irni ... vagy lezarni ...

kombusz 2015.06.29. 22:41:51

mi van hülye hagyma megdöglött a blogod? :D
ne a homárral foglalkozz hanem ezzel a szaros blogoddal :D

gabors 2015.06.30. 17:37:46

@kombusz: miota allampolgar elfoglalt is meg csak egy magyar bevandorlo ...

gabors 2015.09.17. 21:27:44

@kombusz: homarrol ismet vegleg elbucsuzott lehet itt lesz hamarosan ... :-)

gabors 2016.06.02. 22:01:55

majd megirom ide mikor meg lesz az allampolgari eskum ....

gabors 2017.03.28. 19:10:38

Hagyma,

Ahogy igertem ... most ideirom a blogodba .. ma 28/3/2017 kb 10:00 EDT ota amerikai allampolgar is vagyok.

Kicsit talan tovabb vartam erre a lepesre, de most mar elmondhatom hogy eletem hosszabb reszet eltem vegig az USA-ban legalissan. Hol tanultam hol pedg dolgoztam, mindig legalis vizumom volt (es az I-94 is mindig a duration of stay-ben maradt). Kesobb pedig mint Permanent Resident eltem mar jo nehany eve. (az zold kartyat ma el is vettek)

gabors 2017.03.28. 19:56:05

@kék madár: koszi ... de vegul is nem egy akkora eredmeny (hiszen vagy jar vagy nem) .... arra buszkebb vagyok hogy 25 eve dolgozom itt csaladom van hazat is vettunk van kutya is macska is stb.

es a tavalyi politikai foldcsuszamlast latva ugy gondoltam hogy nekem is hozza kellen jarulnom (a demokraciahoz) nem csak beszelni rola.

kék madár 2017.03.28. 20:13:49

@gabors: szerintem nagy dolog, nemcsak egy papir, de egy elkotelezettseg, eszme, ertek es vilagrend, nyilvan nem 100%-ig pozitiv, de tobbnyire az. A szavazas pedig nagyon fontos, mint ahogy az is, hogy higgyunk benne, de hat ebben (is) egyetertunk.

gabors 2017.03.28. 20:27:12

@kék madár: igy van a szavazas egy nagy motivacio volt de kicsit elkestem vele...

bar elnok nem lehetek, de egyik masik "kongreszpeople"-t siman lenyomnam mind tapasztalatban mind politikai ismeretekben

(a penz gyujtes talan nehezebben menne ahhoz meg kellett volna valtoztatni a nevemet en voltam a 3 akinek a csaladi nevet meg sem probalta kimondani a hivatalnok ... )

Dikusz 2017.03.28. 20:52:49

@gabors: én is hadd gratuláljak, fotót nem raksz fel? :)))

gabors 2017.03.28. 20:56:59

@Dikusz: ' fotót nem raksz fel? :))) "

mirol ??? nem hiszed el ??

amugy nem lehetett meg az epuletbe sem bevinni semmilyen elektromos keszuleket nem hogy kamerat ...

igy fotot a helyszinen nem lehetett kesziteni most ha lefotoznam az allampolgarsagi kivonatot (stukkerem az nincs, akkora amerikai zaszlom sincs max a kutyamat tudnam belevenni) akkor hitelesebb lennek ?? (vicc vooot)

Dikusz 2017.03.28. 23:38:31

@gabors: persze, hogy elhiszem. De nem véletlenül tettem a végére a szmájlit.
Csak emlékszem a fotóra a T.Homáron:)

gabors 2017.03.29. 01:28:56

@Dikusz: "Csak emlékszem a fotóra a T.Homáron:) "

ja emlekszem meg napokig ment

kék madár 2017.03.29. 08:34:31

mi se vagyunk hulyek: egy eszak karolinai modoros Trump rajongo agyrem blogjan "beszelgetunk" tole eleg tavolallo kerdesekrol :)

gabors 2017.04.29. 23:05:00

Biztos van, akinek nem jott be hagyma stilusa, de azt hiszem van, amikor az ilyesmit felre kell tenni.

www.gofundme.com/hagyma

uns97 2017.05.09. 21:30:56

Részvétem a családnak! Hagyma, tudom már nem tudod elolvasni, de hogy tudd, nekem hiányozni fogsz, nyugodj békében.

gabors 2017.05.23. 18:41:23

Kar hogy nem lett befejezve es a konyve sem ....