hagyma 2011.08.09. 00:36

Az ágy

Vettünk egy ágyat a múlt héten. Ezek az amerikaiak baromi magas ágyakon alszanak, szóval a matrac jó vastag és még alatta egy doboz is van. Maga az ágykeret olcsóbb mint a matrac, lehet ez senkinek nem újdonság, nekem az, főleg hogy ez az első igazi fekvőhelyünk.

Szinte szédülök, nem látom rendesen a tv-t, igy aztán Mary nem kis örömére vennünk kell olyan falra szerelhető tv állványt, nameg éjjeli szekrényeket, mert nem érem el a sörösdobozt ha már fekszünk, de még nem alszunk, nade ki látott már éjjeli szekrényt éjjeli lámpa nélkül?

Ha adhatok jó tanácsot, jól gondoljátok meg, hogy elvegyetek-e ameriaki nőt. Különösen Kentuckyból.

A képen  az ágy, a többi vásárlandó még előttem...

Az elmúlt három évben egy, a földre lerakott matracot használtunk, mondjuk én mindig kedveltem az alvás ilyedén formáját, de most lecseréltük az én drága hűséges hét éves matracomat igazi amerikai, új ágyra.

Mint emlitettem, az első matrac egy konténer mellől származott, a fent emiltett már a második volt, azt cigeltem magammal akkor is, amikor vége lett a Targetos történetnek és igen alaposan beleuntam abba, hogy minden éjjel más exszovjet menekültben bukjak fel a nappalinkban, ha megcélzom a söröshűtőmet a konyhában.

Ekkoriban hivott minket Karcsi, egy romániai magyar, ugyanúgy mint Miamiban, Tampán is erdélyi magyarral hozott össze a sors, aki lakótársat keresett, mivel válás után volt.

Attilával kapva kaptunk a lehetőségen, főleg hogy a lakás nagyon jó helyen volt, csendes, nyugodt, tiszta környék és a lakbért háromfelé elosztva, egyáltalán nem volt drága.

Fogtam tehát azt a bizonyos matracot, a hátizsákomat és elfoglaltam három éven belül a hetedik szállásomat, ami olyan 6-7 hónapig ki is tartott, és az is lehet még most is floridában élnék, ha nem jön Helga. De Helga jött.

Ne szaladjunk viszont ennyire előre az időben, mert ekkoriban azért történt egy-két dolog, jó is rossz is.

A rossz az volt, hogy elromlott a kocsim. Vagyis nem elromlott, hanem egyszerűen nem indult.

- Tudok egy magyar szerelőt - lelkendezett Attila.

- Hát az nem ártana, mert gondolom olcsóbb ugyan nem lesz, dehát mégiscsak magyar, csak nem szórakozik velünk.

Autómentőre fel - nem olcsó a dolog, húzni egymást tilos - magyar szerelő bekeritve, mindenki lelkes, no problem, megoldjuk, megnézzük, megcsináljuk. Mondom neki, azért mielőtt nekilátna, hivjon már fel, hogy mégis mennyi és miért?

Persze nem hiv, de hivom én.

- Sajnos, Tivadar, nem tudjuk átforditani.

- Ez rendben is van Béla, de akkor most mi legyen? - bár segédfogalmam sincs mit kellene átforditani.

- Az van hogy veszünk a bontóbol  motrot /SIC/ és beletesszük és akkor elmegy, olyan 1000 dollár körül van melóval mindennel, attól is függ mennyiért kapunk motrot bele, de több nem lesz.

- Nem lenne érdemesebb hagynom a fenébe? Két ezresésrt már kapok másik kocsit.

- Ah nem, kicseréljük, menni fog, megoldjuk.

Rágódok rajta, de ahogy átgondolom, most igy gyalog hova menjek kocsit keresni, a kocsi meg kell, mert nem tudok dolgozni, ezerért amúgy sem kapnék semmit, hát ez van, bánnya kánya, csináld Béla, igy jártam. Két nap múlva hiv, gyere a kocsiért, viheted. Attila elvisz, megérkezünk, kocsi az udvaron.

- Mondtam Tivadar, megoldjuk, ott a gép, viheted, még motort sem kellett cserélni, átforditottuk, megy mint a szél.

-Az remek - mondom én, mindenki csupa mosoly, jól jártam én ezzel a Bélával, nem hülyegyerek ez az Attila.

- Köszönöm Béla, tényleg fasza, akkor mennyi a vége?

- Hát az ezres elég lesz, amit adtál.

- Béla, azt a vásárolandó motorral együtt mondtad, de nem kellett venni, igy kicsit drágának tűnik.

- Örülj neki, hogy nem cseréltünk motort, ki tudja milyen szart fogtál volna ki a bontóból!

Ekkor elég sok minden átfutott az agyamon, de csak annyit  mondtam, hogy jól van Béla, akkor add a számlát és megyek.

- Ja, számlával kétezer lesz.

Álltam, néztem rá, gondolkodtam, se papirom se pénzem, se ügyvédem. Mit tudok csinálni?  Semmit. Beszálltam, elhajtottam, Béla meg csinált vagy 500 dollár extrát magának én meg megfogadtam, magyarhoz soha többet. És tartom is. Pedig rengeteg rendes, becsületes, segitőkész magyar van, de több a Béla.

Mindegy, kocsim van, tudok melózni, ami létszükséglet, ha csak egy nap kiesik már megérzed. Ekkoriban Home Depot takaritottam egy orosz nővel, én csak mentem a gép után, nem volt nehéz meló és nem éjjel kellett csinálni, napközben szabad voltam.

Tampán viszont van lóversenypálya. Én meg azt szeretem.

 

Vasárnap ki is hajtottam, csak úgy egyedül, megvettem a lóújságot, nézegettem, forgattam, variáltam, azért biztos ami biztos, hiába is van meg a szisztémám, kezdetnek megjátszottam a 2-9-11-et. Egy ért közülük célba, az is utolsó lett.

Gyuszi bácsiiii!!!!!!!!!!

Utána feltettem 15 dollárt placcra, meg ugyanannyit hármasbefutóra, trifecta box, mondja az amerikai.

És bejöttek szépen sorban, arra emlékszem a 7-es nyert, aki favorit volt, de a másik kettő, az inkább kutyaütő. Nyerni mindig jó, vert is a szivem rendesen, gondoltam, akár 2-300 dollár is lehet, ami igen jó pénz. Pár perc múlva kiirták az oszlopra: 1.235 dollár.

Ez nekem nagyon nagy pénz volt, percekig néztem a monitorokat, mondom magamban, itt biztos máshol van a helyiérték, ez nem lehet.

Lehetett. Olyannyira, hogy ki sem fizették, kellett hozzá Karcsi, mert nekem papirok nélkül ide sem adták.

Ebből lett az első Sony Vaiom és innentől nem kellett könyvtárba járni netezni.

Innen folytatjuk, ha egyáltalán folytatjuk és  remélhetőleg megismerjük Helgát is.

A bejegyzés trackback címe:

https://hagyma.blog.hu/api/trackback/id/tr553135688

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

England win The Ashes! 2011.08.10. 02:37:10

Na most aztán megmutatom azoknak a nyavalyás elsőzőknek, vazze!

Hagyma, nem akarok belelocsogni, de miért nem raksz ki egy bannert a Goldenblog-féle szavazásról?

Büszke_troll 2011.08.10. 03:42:24

Várni kellett volna a nyolcadikig.

A country full of aliens · http://angliavagyamitakartok.blog.hu/ 2011.08.10. 03:56:22

"magyarhoz soha többet."....hehe, megfogadtad?
Be is tartottad?

kawics 2011.08.10. 03:58:26

@Dr Jozef Vengloš: Mar szavaznek en is :)
@Büszke_troll: Asszonnyal mar nemigen lehet matracon vigadni :D Egyebkent jol nez ki az uj agy, a takaro is szep.
hagyma: A faliszonyeg vagy mi, az meg Kentuckybol van vagy nyerted valamelyik loversenyen, amolyan vigaszdijkent :D

kawics 2011.08.10. 04:01:12

Ki az a Gyuszi bacsiii ???

Szoval jott a Helga, bacsajoztal egy nemet novel ?? :) Egy magyar + egy nemet = amerikaban. Remelem valami Ir pubban ismerted meg :)

kawics 2011.08.10. 04:03:29

@A country full of aliens: Hat azt irja betartotta, de gondolom, jonnek majd az amerikai "Belak"-rol is a tortenetek :)
Mert vannak, nem kevesen :(

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.10. 04:15:52

@Dr Jozef Vengloš: mert sejtelmem sincs mi az:)
@Büszke_troll: nyolcadik miig?
@A country full of aliens: meg es be, hidd el rabaszas, lehet csak mert azt varod, majd most igy jobb lesz, kozos a nyelv stb. de nem, ez szinte olyan, mintha otthon valami havr csinal meg valamit, valaki a vegen mindig elegedetlen...
ez az en tapasztalatom
echte magyarhoz, miont pl en , nem fordulok semmi problemaval, az amerikai megmondja mennyi, nem beszel melle, lehuz lehet, de elore megmondja, ennyi es az annyi, maradjunk a kocsinal, multkor azt mondta nem tudja mi a baja 50 dollarert megnezik azutan megmondja, kesz ennyi, a tobbi az en dolgom
@kawics: igazi indian takaro, indianoktol kaptam ajandekba, amugy nem volt draga 30-40, de nekem ajandekba adtak....
Helga attilla noje volt..., nekem csak lakotarsam
amerikai Bela nincs, megcsak becinek sem neveznem, probalkozok akadnak, de nem jellemzo

alma_ata 2011.08.10. 07:15:31

A motrot szot hasznaljak Angliaban is a kinti magyarok. Eloszor en sem ertettem miert ilyen alakban. Azota sem ertem. Sok ilyen fura szo van.

prunoki 2011.08.10. 08:07:37

Azt mondod nem éjjel kellett dolgozz, viszont nappal szabad voltál. Nem vágom.

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2011.08.10. 08:20:46

"Innen folytatjuk, ha egyáltalán folytatjuk" Ne ijeszgess! :)
Az volt, hogy miért ért véget a Targetos meló?

Dr. Kix 2011.08.10. 08:22:30

A vajdasági magyarok használják így "motrot". Lehet ő is onnan származott.

Amúgy várjuk Helgát, meg a többi zsarut, mert úgy érzem, hogy ez utóbbiból a java még hátra van.

England win The Ashes! 2011.08.10. 11:17:45

@hagyma: Itt mindent megtalálsz róla:

goldenblog.hu/hirek/20110808_widget_hasznalat.aspx

Ezek szerint nem Te jelölted a blogodat a szavazásra. Szerintem ez óriási dicséret.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2011.08.10. 11:43:11

@Kix: Ugyanezt akartam írni, megelőztél.

sylvice 2011.08.10. 12:33:27

@Kix: Egyébként a kárpátaljai magyarok is így mondják: motrot, butrot (bútort) :)
Én is nyomtam egy szavazatot:)nagyon jó a blog...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.10. 13:35:51

@prunoki: mikor ejjel meloztunk, nappal csak doglodtunk, itt kezdtem reggel 6-kor es vegeztem mdelben, aztan ami belefer...
@Yooha: a Target meg sokszor szobajon meghatarozo 2 ev volt:)
@Kix: hat igen es jonnek
@Dr Jozef Vengloš: kosz m, megnezem, nem, nem jeloltem magam
@sylvice: most mar minden rendben vele es thx:)

kawics 2011.08.10. 14:15:46

Szavaztam / azzal a megelolegzett bizalommal, hogy jonnek a kovetkezo posztok, szepen sorban:)/
@hagyma: Akkor nagy becsben van a faliszonyeg gondolom. :)

kawics 2011.08.10. 14:18:57

@prunoki: Hat igy gondoljak sokan, ejjel dolgozol, nappal szabad vagy. De mikor alszik? Ez olyan, mint aki nappal dolgozik es ejjel alszik, csak forditva, mi sem vagyunk szabadok, max. almunkban. A hatulutoje viszont az, hogy nem is napi 8 orat dolgoztak, es nem heti 5 napban. Igy ha valamit el akarsz intezni, az mar belenyulik a delelottbe. Estig alszol es mar mehetsz is melozni.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.10. 14:39:41

@kawics: bizonyhogy abban
nagyon birtak az indianok mikor magyaraztam nekik winnettourol, meghogy a felesegemben van indian ver, gondolom az akcentusomat kulon ertekeltek, es kozoltem veluk is a tenyt hogy elozo eletemben ulo bika voltam
de Mary szerint nem sitter bull vagyok, hanem sitter bullshit
szoval megdolgoztam a szonyegert es meg kaptam agytakarot is de azt hazakuldtem anyamnak
van a mugy kentucky lova faliszonyeg is de ra van irva hogy Brown Hotel:)
nem tudom, hogy kerult hozzam...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.10. 14:50:10

@Dr Jozef Vengloš: nem tudom beagyazni, de , bar nagy orommel tolt el, hogy sokan olvasnak, azert golden blogra ugysincs eselyem:)

dömbi · http://sarkanyfuarus.blogspot.com/ 2011.08.10. 15:20:15

A motrot szót a dunakanyarban hallottam rengeteget, főként Pilismarót Dömös környékén.

ejszarny · http://www.ejszarny.hu 2011.08.10. 17:23:03

navegre poszt :D
hagyma, ebbol vmi brazil gyartasu folytatasos tv-sorozatot tervezel?
ezer evig varok az uj posztra, aztan kiszurod a szemem 3 perc olvasnivaloval? :D

ejszarny · http://www.ejszarny.hu 2011.08.10. 17:23:40

@hagyma: beagyazasban, webes, blogos tech. dolgokban tudok segiteni, ha gondolod.

kawics 2011.08.10. 17:27:13

@hagyma: legyszives hasznald ki @ejszarny: felajanlasat Te kiagyazol, ejszarny meg beagyaz:D /van uj agyad /

England win The Ashes! 2011.08.10. 18:00:54

@hagyma: Nem mondanám. Valaki idén jelölt téged is, ez mindenképp örömteli. Kapsz majd pár szavazatot, minek köszönhetően többen felfigyelnek az írásaidra, jövőre újra jelölnek, aztán meg szépen besöpröd a díjat. :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.10. 18:01:58

@ejszarny: az jol jonne, de nagyon
kene egy normalisabb fejlec, tok egyszeru, mondjuk ket zaszlo es az avatarom a biszbasz helyett
meg valami normalisabb oldaldobozok, lasd amit emlitettek, banner, meg mit tudom en aprosagok, ahogy egy blog kinez
/fel tudok ajanlani egy db 8 GB SDHC Cardot, mert nem tudom hasznalni:)/ egy honapja vettem $ 30 volt/
es admin jogokat
@kawics: a mi agyazasunk abbol all, hogy Mary betakarja az agyat es lecet:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.10. 18:03:01

@Dr Jozef Vengloš: en benne vagyok:)
a dij jo dolog, de a legjobb ha tenyleg olvas valaki, mert irni is jo dolog, de meg jobb ha tudod mas is olvas
hat igy

ejszarny · http://www.ejszarny.hu 2011.08.10. 18:17:52

@hagyma: kicsit jozanodok aztan megnezzuk mi van, majd melben megbeszeljuk.

te, az sdhc az fasza, de tedd bele valami dslr gepbe es ugy kuldd, mert a pici dolgok konnyen eltunnek a postan :DDDDDDD

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.10. 18:20:15

@ejszarny: hehe:)
senkinek sem tudom elpasszolni, pedig tok uj de a fenykepezom nem veszi be pedig megformataltam tisztessegesen
ha akarsz es tudsz segiteni/ es BARKI/ egy kicsit normalisabb kinezet erdekeben, annak uldom az admin jogokat meg a memorikartyat:)
az utobbit ha kell ha nem
ha ranezxek ideges leszek hogy kidobtam 48 doboz sor arat:)

ejszarny · http://www.ejszarny.hu 2011.08.10. 18:23:01

@hagyma: zoldi kukac ejszarny.hu

mennyire surgos?
nem veletlenul mondtam, segitek szivesen.

kartyat meg probald a fenykepezovel formazni, ha engedi.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.10. 18:35:40

@ejszarny: nem surgos egyaltalan, a mod jog ment, de tenyleg nem surgos, es csak ha van kedved es idod
a fenykepezo, Kodak, nem engedi, a computeren megformaztam, de nem eleg neki, de azota vettem echte kodak kartyat azzal fotozok
lsd az agyamat
ja hulye vagyok elfelejtettem az oldalt pedig mar voltam fenn parszor....
nekem persze teljesen egyszeru kellene csak, szebb fejleccel ,meg hasznalhato 1-2 dologgal a szeleken

ejszarny · http://www.ejszarny.hu 2011.08.10. 18:47:37

lsd az agyadnak? az tuti jot tett :]
jol van, lesz belole valami...majd ugyis szolok ha nekiallok, aztan megbeszeljuk h legyen.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.10. 18:52:31

@ejszarny:
OK
csak ha akarod es idod is van, van akaratom ra hogy kicsit pofasabb legyen de ha ilyen marad a blog halalaig, akkor sem esik be a ho
lsd. a fekvohelyunket na

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.10. 18:54:43

amugy most vettem eszre , olyan mintha a lo legelne az agyamon...

ejszarny · http://www.ejszarny.hu 2011.08.10. 18:59:31

@hagyma: mondom en h tuti jot tett :DDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Shinjuku 2011.08.10. 20:21:20

Latod vazeg ez nagy mak... En Del Mar-ban voltam a mult heten (San Diego mellett) es voltam annyira konok hogy sima egydollaros Trifectakat jatszottam. Egyszer majdnem bejott, azzal 800 dezsot kaszaltam volna.. de csak majdnem... boxolnom kellett volna de az a plusz 15 dolcsi mar soknak tunt... Ugyhogy se vaio se semmi mas. :) :) :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.10. 20:55:27

@Shinjuku: tudas:)
kineztem a zsokekat, azutan megneztem a lovakat
a legeselyesebbet mindig megtettem placcra 15-ert, es majdnem mindig jott is
azutan a legeselyesebbe melle betettem masik harmat/ ez ugye 6 variacio/
mindez trifecta boxban
soha nem nyertem 1000 dollar folott ezutan, de sosem jottem el nemi plusz nelkul az Oldsmari loversenyrol
de azutan elkoltoztem ashevillbe , itt meg nincs loverseny
Kentuckyban meg kiprobaltam,de az nagy az egy uzem
ha tampan elnek hetente ketszer ott lennek
hat nekem is soknak tunt a 30 dollar amugy, de hat kockazat nelkul nincs riziko
valahogy jo meglatasaim vannak ha kozelrol latom a lovakat, mert a papiralapu ujsag a kezemben
innen nem merek Oldsmarra jatszani

kawics 2011.08.10. 22:50:28

@Benikuty: Valami film, talan a .....

Na, jo , most kigugliztam, a filmre nem emlekszem, de, az remlett, hogy a Koltai Robert, valami rokonarol irta ezt a vallfas gyuszi figurat. Helyesebben csak a vallfas fickora emlekeztem.
Ma megint tanultam valamit :) Igaz semmi haszna XD

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.11. 00:44:44

@kawics: ne bassz fel, eletem legjobb 10 filmje kozott van, meg Mary is imadta, minden hatter nelkul:)

Büszke_troll 2011.08.11. 06:29:09

@hagyma: "nyolcadik miig?"

Nyolcadik futam: Sóhaj, Szobaasszony, Fárosz.

vizsla_barat 2011.08.11. 09:19:32

miert adtal a magyarnak 1000 dollar eloleget?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.11. 11:50:31

@Büszke_troll: oh tenyleg!!!!!!!!!!
@vizsla_barat: kezdo voltam, azt mondta kell megvenne a motrot.....
igy is ugyis atbaszott volna

Micir 2011.08.11. 16:44:41

A vilag tele van Belakkal. :)

Jok az irasaid, de nem tudok szavazni, mert nem vagyok regisztralva arrafele. De vedd ugy, kerlek, hogy szavaztam. :)

vizsla_barat 2011.08.11. 16:47:51

@hagyma: eletemben nem adtam eloleget. Ha egy vallalkozonak nincs eleg mozgotokeje es bizalma bennem,megyek a masikhoz. Es ezt meg a komunizmusban is meg lehetett tenni,bar kisse nehezkesebb volt.

dömbi · http://sarkanyfuarus.blogspot.com/ 2011.08.11. 17:22:17

@Micir: próbáld többször, nekem is a sokadikra sikerült.

kawics 2011.08.11. 17:26:29

@Micir: Van Facebookos accountod? Azzal is be tudsz lepni szavazni :)

En mar 2X szavaztam, naponta lehet.

kawics 2011.08.11. 17:29:55

@hagyma: Jol van na, minden filmet en se nezhetek meg :D, de majd megkeresem es megnezem.

Micir 2011.08.11. 18:04:26

@kawics: Hat pont ezt mondom, hogy nincs accountom a facebookora. :D (direkt)

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.08.11. 18:26:49

szia hagyma, bűnbe vittél,megirtam első blogbejegyzésemet:))
kiváncsi vagyok a véleményedre,de őszintén !!
www.dawmar.blog.hu ne kimélj tőled elviselem :)))elmegy szódával vagy fejezzem be? :))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.11. 20:02:04

@vizsla_barat: viszont eletedben nem voltal illegalis munkas amerikaban aki alig makog angolul es kibaszottul orul, hogy valaki tud egy jo magyar autoszerelo munkasembert es eszebe sem jut, hogy pont az fogja lenyulni
@Micir:
ugy vettem:)
@Ma Ő, holnap Te vagy Én ?: valasz a blogodon

vizsla_barat 2011.08.11. 20:53:49

@hagyma: nemigen volt ra szuksegem,hogy torvenyt sertsek. Lelked rajta. Plusz 1000 dollarert itt a tanyafalun fasza autot lehet venni.

PO · http://pasztortuz.blogspot.com 2011.08.11. 20:54:08

Jópofa gyerek az a Béla. Mármint jól pofán kéne vágni :-))) Én megtettem volna, az biztos! Két pofon, hogy ne essen a földre ;-)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.11. 21:31:06

@vizsla_barat: akar sertettem torvenyt , akar nem/ mint masik 10 millio/ amerika megbocsajtotta es teljes jogu tagja vagyok az orszagnak....../
en ezen az uton jutottam el ide, Te masikon, bar gondolom Te nem vagy amerikai
na so
@PO: nem vagyok egy eroszakos ember, ha ma csinalna meg velem, akkor is csak feljelentenem, akkor nem tehettem
ahogy a regi fonokom mondta, ne piszkaljuk a szart mert meg budosebb lesz
buktam parszaz dollart es tanultam valamit
ovakodj a Belaktol...
latszolag nagyon akart segiteni, minden ment, azutan lehuzott
en meg azota amerikai autoszerelohoz megyek, nem tul olcsok, de jok, es kinyaljak.....

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.11. 21:33:25

@vizsla_barat: az a plussz ezer dollar eppen hianyzott
megjavitjak ezerert es marad, vagy kidobom a szemetbe es veszek egyet kettoert?
es ez is volt ketto?
nem lett volna baj az az ezres, ha tenyleg annyiban lett volna a javitasa, a gond az volt, hogy 2-300 dollraso meloert nyult le ezret

vizsla_barat 2011.08.11. 22:37:02

@hagyma: jogilag igen. lelkismeriteleg sohasem.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.11. 23:45:49

@vizsla_barat: segedgogalmam sincs hol jon itt be a lelkiismeret???
mi lelkiismeretileg sohasem?

kawics 2011.08.12. 00:13:49

@Micir: Bocs, beneztem :( De lehet a goldenblogra is regelni :)

deputy sheriff 2011.08.12. 00:21:10

Nah, valamelyest sikerult bekuzdenem a szavazos widgetet az iras vegere, mostmar aztan lehet szavazni :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.12. 00:59:53

baR ahogy elnezem az elso harom helyezettet , ez nem is nagyon fontosh:)

deputy sheriff 2011.08.12. 05:03:53

@hagyma: Hat aki a meg mindig az ezere leragott csont Apa-fia kepregenyekre bukik...

kikoránkell 2011.08.12. 08:56:28

sitter bull az Sitting Bull öccse?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.12. 12:31:47

@kikoránkell: jaja, talan a sitting helyesebb de itt cheroki tajszolasban hasznaltam

.lll. 2011.08.12. 16:20:56

lájk,pláné,hogy megtaláltad a magyar billentyűzetet:D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.12. 16:36:22

@lófő: sosem veszitettem el, de csak akkor hasznalom ha szukseget erzem:)

.lll. 2011.08.12. 17:53:09

azt a falvédőt ugyanbiza hol találtátok?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.12. 20:38:04

@lófő: valodi indianoktol kaptam ajandekba, van egy olyan ideam, ha veszunk hazat indian stilusban fogom berendezni

Peter__Blau 2011.08.13. 20:58:09

Én csak egyet kérek hagyma, ne hagyd abba, mert engem nagyon érdekel az egész történeted.

miszisz 2011.08.14. 00:35:34

Hát csak olvasom olvasom, és várom hogy hol jön a Helga. Aztán csak olvasom és gondolkodom, hogy talán a Helga lesz a ló aki nagy lóvét hozott össze neked.... :-) de nem, Helga nincs még.
De a glog továbbra is jó.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.14. 01:00:10

@miszisz: halatlan vagyok mert a lovak nevere nem emlekszem, de a zsoke az valami rodrigez vagy mi volt. mar az elso
zsoket is mindig kalkulalni kell neha a zsoke nyer, nem a lo
es forditva a zsoke veszit nem a lo
kicsit hianyzik a loverseny, de itt nincs

Shinjuku 2011.08.14. 02:03:23

@hagyma: iiigen... Del Mar-ban az elso 5 (!) futamot ugyanaz a zsoke nyerte... :) aztan amikor elkezdtem fogadni ra vesziteni kezdett... ebben valami tendenciat latok :)

kawics 2011.08.14. 02:55:00

@miszisz: Lehet Helga megszerezte a Targetos melojat :( Es ujabb koltozes lett a vege, majd uj meloja lett :)

kawics 2011.08.14. 02:57:47

Lehet Helga bekoltozott lakotarsnak avagy Helga a szomszedban lakott! Na de ebbol mi jon ki ??? Nem sok, szamomra, majd tovabb viszem ezt a szalat vagy nem. Elek a @hagyma: blogbefejezo fordulataval :)

Shinjuku 2011.08.14. 16:54:20

A Helga a nagymellu osztrak apolono?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.14. 17:00:57

@Shinjuku: soso. volt valami melle, de talan paksi

Micir 2011.08.14. 20:39:53

@hagyma: Marynek nincs olyan ideaja, hogy indian otvosmunkaval ekesitse magat? :)
Elso ebay vasarlasom egy navajo nyaklanc volt. Turkiz es "folyekony" ezust... lenyugozoen ugyesek. :)

Benikuty 2011.08.14. 20:53:01

off
megvan a Grónay 2/a-ban a Vékony féle kifőzde, tegnap voltam arra.

Benikuty 2011.08.14. 20:58:58

a Szantoferben nagymellű a pultos, ha érdekel, és jéghideg az unicum, de nem jövök ide többet.nem kár. on.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.14. 23:38:05

@Micir: neki mindenhez van idweaja, ha shopingolasrol van szo, amugy eleg visszafogottan ekesiti magat , igy az indian vonal lehet bejonne neki, van is par cucca, amikben fellelhetok a motivumok
@Benikuty: az jo, bar en nem voltam oda a helyert, foleg a Vekonnyal valo affer utan, viszont elotte neha meglatogattuk velorozsa rantva erdekeben
a santofer mar 15 eve is szar volt, szoval az atalakitas, felujitas utan
elbasztak a hangulatat

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.15. 01:57:01

@Shinjuku: amugyis mikor meg kis srac voltam, a Helgat meg nem jatszottak....

kawics 2011.08.17. 02:30:09

Jon a folytatas ? vagy csak savazok ?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.17. 03:07:48

@kawics: bezony hogy jon, holna[p be is fejezem

kawics 2011.08.17. 03:15:53

Akkor benezek holnap is, savazas utan :)

kerikak 2011.08.17. 17:02:14

most találtam erre a blogra, végigolvastam az összes posztot, kíváncsian várom a többit is :)
csak egy kérdés: ha valaki másik államba költözik új rendszámot kell intézni az autóra? mi a csudának? :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.17. 17:31:02

@kerikak: ha masik allamba koltozol masik allamba adozol es mashol elsz:)
uj jogsi kell es uj rendszam
/vannak am kulonbsegek allamok kozott is, csak hogy peldat mondjak, van ahol elore is kell rendszam, van ahol kell muszaki vizsga van ahol nem, es a helyi adok is kulonbozoek, valamint evente igy is ugy is meg kell hosszabbitani
amugy csekkolni is sokkal konnyebb ha a rendor ellenoriz, egyszer megallitottak floridaban carolinai rendszammal es bizony kellett 10-15 perc mire megneztek, haa helyi a rendszam csak megy mogotted es 1 perc alatt megnezi miujsag

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.17. 17:34:23

sot bizonyos KRESZ szabalyok is elteroek, a biztositasok ara is nagy kulonbseg allamok kozott
ettol fuggetlenul persze nyugodtan kozlekedhetsz a sajat rendszamoddal barhol barmikor, de ha koltozol le kell cserelni

kawics 2011.08.17. 18:33:26

@kerikak: A rendszam az a Tied itt, nem ugy, mint otthon. Otthon a rendszam az autoe. Itt ha veszel egy masik autot, akkor szepen bemesz a DMV irodaba es atiratod a rendszamot az uj autodra. Igy aztan Teged is es az autot is nyomon tudjak kovetni. A rendszamon van egy "tickett" amin rajta a datum, mikor jar le a rendszamod. A mogotted allo rendorauto kompjutere ott helyben leolvassa, hogy minden OK - e. Ha nem, maris moged all es kapod a tickettet.

A country full of aliens · http://angliavagyamitakartok.blog.hu/ 2011.08.17. 19:56:47

Angliában is ha másik városba koltozol akkor jogsicsere(elvileg), csak, hogy le tudjanak húzni a biztosítással még jobban. Nagyobb város, tobb autó, magasabb biztosítás...Nekem ezért van még mindig a 4 évvel ezelotti jogsim hehe. Rendor, hogy ellenorzi le, hogy hol laksz?

kerikak 2011.08.17. 20:00:15

@hagyma: @kawics: köszönöm, érdekes :) szavaztam a blogra :)

kawics 2011.08.17. 20:08:25

@A country full of aliens: Koltozz kisebb varosba :D

Na az ellenorzesnek vannak modjai. Ha valahol laksz akkor ott vannak szamlaid, lakcimmel ! Viz, villany, telefon,internet, rent,
autobiztositas...........

Ott bizony benne vagy a rendszerben, de szerintem sosem az a cel, hogy lehuzzak az embert. A cel a Rend a Rendszerben!! Gondolj bele mekkora kaosz lenne, ha mindenki ugy elne kedvere ahol es ahogy akar.
Tudom: a szabalyok azert vannak, hogy legyen mit athagni.
De az alapveto szabalyokat be kell tartani /szerintem/ :)

kawics 2011.08.17. 20:09:25

@kerikak: minden nap megteheted, azt hiszem aug 21-ig.

LittleBear 2011.08.17. 20:21:21

@kawics: hüpp, engem nem eged többször szavazni, aszongya hogy sikeresen szavaztál...

A country full of aliens · http://angliavagyamitakartok.blog.hu/ 2011.08.17. 20:27:14

@kawics:
Ja, hát amig hasrautés szeruen találják ki a biztosítási osszegeket(én tudtam alkudni is!) addig átverem a rendszert ahol tudom, hogy ne tudjanak átverni.
Azt én értem, hogy vannak számláim de azokat én nem tartom a kesztyutartóban, hogy ha estleg megállít a rendor.:) Na itt a kiskapu.:)
Én azt mondom az ember legyen leleményes(foleg ha Magyar) mert kiszipojozzák a vérét, ahol tudják, legyen akárhol is a világban.

kawics 2011.08.17. 22:24:30

@LittleBear: Engem naponta egyszer :)

kawics 2011.08.17. 22:42:59

@A country full of aliens: Nem is a Nallad tartott szamlakrol beszelek. hanem arrol, hogyha ugyfele vagy a viz/gaz/telefon/apartman/internet.... akarmilyen szolgaltatonal akkor mar benne vagy a nyilvantartasba. Ha beutik a nevedet a kompjuterbe akkor rogton ott van az osszes adat rollad.
Hol laksz eloszor is, mert ugye van jogsid. Itt a jogositvanyt kerik mindenhol, mert ugye ha van autod, akkor van jogsid is. Itt az emberek kb 95 %-a rendelkezik jogsival vagy bevont jogsival.
Az emberek kb ugyanennyi %-nak nincs is szemelyije. Jogsival igazolod magad, jogsival repulsz..........
Szoval ha a neved tudjak, onnantol kezdve tudjak azt is, hogy hova fizeted a szamlakat.
Ennyi.

kawics 2011.08.17. 22:44:45

@A country full of aliens: Egyebkent alkudni itt is lehet, nemcsak biztositasban, de szallodai szobaarban, tandjban, rentben, berauto araban es meg sorolhatnam.

kawics 2011.08.17. 22:56:42

Mik vannak, mar fizetett hirdetesben kerik, hogy szavazzon a nep ! :(

magyarinfo.blog.hu/2011/08/17/gratulalunk_az_egyenlito_blognak

kawics 2011.08.18. 21:23:46

Mi ez a nagy csend ???

Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos 2011.08.18. 22:25:02

@kawics: Azért álljunk meg egy ásónyomra! Az áramszolgáltató ügyféladatbázisába nem néz bele a rendőrség, legfeljebb bűnügyi nyomozás során.

Nagy-Britannia meg egész más világ. Ott például nem kell nálad legyen a jogsi. Ha ellenőriz a rendőr, megkér, hogy a következő napok valamelyikén, amikor neked kényelmes, mutasd be a hozzád legközelebbi rendőrörsön.

kawics 2011.08.19. 01:37:43

@Szárnyati Gézа: En azt probaltam elmagyarazni, hogy ezek a szolgaltatok reven, a neved, cimed benne kering egy rendszerben.

Vannak kereso oldalak, ahol ingyen es bermentve kereshetsz. Aztan van ahol mar fizetni kell a bovebb informacioert, na ott meg az oltasaid szama is megtalahato. Amugy par $.

Akkor egy rendorsegi keresobe beutve a neved, szerinted nem talanak Rad?

Itt egy oldal, irj be egy csaladnevet meg egy varost, nezd meg mi jon ki. Cim + telefonszam.
Magyar csaladnevet is irhatsz, mert mindenhol vannak magyarok.

wink.com/

En csak beirtam, hogy : Kovacs, Kentucky, ez jutott epp eszembe.

wink.com/people/nm/Kovacs/l/Kentucky/

Erre gondoltam, elnezest ha felreertheto voltam:)

Es semilyen hivatalos kartyat nem kell magadnal tartani? Meg egy ID-t sem ?
Erdekesnek talalom, de gondolom, ha nincs seta befele, akkor nyakonkapnak alaposan.

Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos 2011.08.19. 08:48:48

@kawics:

Ha 7 napon belül nem mutatja be, az szabálysértés.

UK-ben a legtöbb embernek nincs ID Cardja. A jogosítványban is csak 1998 óta van fotó.

Szaby96 2011.08.19. 13:34:49

Milyen kint az élet? úgy általánosságban.

Szaby96 2011.08.19. 13:36:04

Láttam hoogy írtál blogod szépítéséről, és én tudnék segíteni ebben, nekem is van egy blogom. :)

FLO-rida 2011.08.19. 20:58:59

Szia Hagyma !

Csak egy üdvözletet akartam neked küldeni Floridából, megérkeztem ide most már végleg, itt olvasom a blogodat ezentúl. Az időjárás nem hazudtolta meg önmagát, egyszóval "ég a zsír" :)))

kawics 2011.08.19. 22:15:34

@Szárnyati Gézа: Ja itt se nagyon van ID, mindenre a jogsi jo.
Na ugy latom vannak erdekessegek a nagyvilagban.

kawics 2011.08.19. 22:16:45

@Szaby96: Hol talalom meg a blogodat, szivesen beleneznek, foleg mikor hagyma pihentet :D

kawics 2011.08.19. 22:17:19

@FLO-rida: Merre vagy ? En is vagyok.

kawics 2011.08.19. 22:19:06

@kawics: * En is itt vagyok Fl - ban :)

FLO-rida 2011.08.19. 22:55:08

Szia Kawics !

Most Deland-en, tegnap érkeztünk, 4 hét itt, aztán gyorsan keresni kell egy házat, amit hosszútávra bérelhetünk. Valahol Seminole County-ban akarunk lakni, majd meglátjuk hol sikerül egy jó kis házat kifogni. Te melyik részen vagy ?
Hagymától pedig kérdezném, hogy ismeri-e a magyar hentest Tampánál, érdemes lemenni egy-két cuccért ???

kawics 2011.08.20. 01:12:20

@FLO-rida: En a nyugati oldalon vagyok.

Figyelj a Palm Harbori magyar hentesre gondolsz ?

FLO-rida 2011.08.20. 05:31:53

@kawics:

Erre gondolok:
605 9th Ave. N, Safety Harbor, FL

Szaby96 2011.08.20. 12:33:41

@kawics: Én gta san andreas-ba átalakítok autókat, és fejlesztettem már blogot, nem csak az enyémet, nézd meg, lehet hogy tetszik, de lehet más fajtát is. itt az oldalam címe: gtacargarage.blogspot.com/ igaz, ez blogspot, de egykutya. :D szóval, ha segítség kell az átalakításban, díszítésben, csak szólj. :)

becsavarodott svédcsavar 2011.08.20. 21:19:57

Szia Hagyma!
Nagyon jók az írásaid, remélem folytatod még.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.21. 22:48:02

@becsavarodott svédcsavar: @Szaby96: klassz hogy szerted, igen maris erdekelne, ha pofasitanad a blogomat, kuldom ra a jogokat neked is es termeszetesen tudok kuldeni erte egy 8 GB-os sandisk kartyat:)@kawics: @FLO-rida: hogyne ismernem bar mar vagy 3 eve nem voltam arra/lehet 5/ de most akarunk menni, a noverem arrfele lakik
folytatom, meg csak par kepen kuzdok es reggelre jon MARY:)

altalanossagban en itt kurva jol erzem magam:)

kawics 2011.08.21. 23:02:11

@FLO-rida: Jah, elirtam , nem Palm Harbor, Safety Harbor.
Igaz nem engem kerdeztel, de ha ramhallgatsz akkor nem mesz oda. Az oreg eladta a boltot, azota sem minosegre sem arban nem OK.
Mi sem jarunk oda, keress ahol laksz a kornyeken, lengyel/gorog/jugoszlav boltot, szinte, mindent megkapsz. Van mindenfele szarazkolbasz, kolozsvari szalonna, tesztafele, befott, savanyusag, mustar, pirosarany, edesseg ami magyar. Persze sok termek Bende.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.21. 23:04:31

@kawics: ezt en is tapasztaltam, meg sem kozelitette a regi szintet mikor utoljara voltunk
pedig elotte micsoda hurkak es kolbaszok voltak

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.21. 23:14:34

lehet csak keddre lesz meg, gondok vannak a fotokkal, pedig van egy amit nagyon akarok beletenni
ugy lesz ahogy lesz:)

kawics 2011.08.22. 01:40:14

@hagyma: Igen jofelek voltak az biztos. Karacsonykor, Husvetkor az uzlet elott allt a sor vege. Hat vege van, sajnos. Az oreg ertette a dolgat. Sajnos a nevere sem emlekszem mar :(
Nem tudom emlekszel-e a Ferire aki Nalla dolgozott, egy magas 30-as srac volt. Magunk kozott csak loposferinek hivtuk. Ott lopott ahol tudott, ha valaki hazament, annak szepen kiramolta a hazat. Hallottam olyan sztorit is, hogy szerelonel volt a kocsija, akit felhivott, hogy megvarja-e, mert kesik. A szerelo mondta, persze Ferikem. Addig szepen kiramolta a hazat. Penz, ekszerek,.. ami szatyorba befer. Haverjaval telefonon, beszelt, aki mondta, hogy masnap megy Atlantaba, mert kocsit visz fel, a baratnoje meg masik kocsival megy utanna. Masnap a loposferi szembetalalkozott a haziakkal es ertetlenul kerdezte, nem mentetek Atlantaba?? :D Valtozott a programjuk :)
Nem tudom igazak-e a sztorik, de a haverok igy meseltek. A boltban is kasszazott, mert az neki jart! legalabbis a lanyok az uzletben ugy meseltek. Na, egy ejszaka, ittasan, jogsinelkul /mar nem eloszor/ elkaptak, es a zsebeben nemi fustolnivaloval bekaszniztak. Persze egyeb papirjai sem voltak. Majd a miami gyujtobol, felkisertek egy hazafele tarto gepre es orokre kitiltottak.
Megerdemelte !!

kawics 2011.08.22. 01:41:11

Eletben tartom en a sztorikkal a bologot XD

Szaby96 2011.08.22. 09:44:52

@kawics: Nincsmit. :)
@hagyma: rendben, küldtem e-mailt. :)

FLO-rida 2011.08.23. 02:20:37

@kawics:
Köszi a választ kavics. Akkor túlzottan nem izgatom magam, nem megyek külön le csak azért, hogy ott vásároljak, ha nem is igazán jó már az üzlet. Rákeresek neten a lengyel v. jugo boltokra, remélem van itt a közelemben valahol.
Pirosarany vészesen fogy, alig tudtunk valamit kihozni, voltak fontosabb dolgok a költözésnél.

FLO-rida 2011.08.23. 02:24:18

@kawics:

Nem semmi lehetett honfitársunk....))))))))))))

kawics 2011.08.23. 02:26:50

Hat nem, meselhetnek meg, igaz mar nem vagyok a kornyeken, de nem errol szol a blog, Meg a vegen hagyma megorrol ram :)

kawics 2011.08.23. 02:33:54

@FLO-rida: Tenyleg ne tord magad ezutan a bolt utan :(. Ha valamit javasolhatok, lengyel boltba menj a vegso esetben. Sajat tapasztalat. Igaz van sok magyar dolog meg Sio ivole is, es meg a kenyeruk is olyan szinte, mint otthon az igazi hazikenyer, de a tobbiekhez kepest draga. Egy 60-70 $-os bevasarlasnal kb $ 10-el fizetsz tobbet. Errefele nekunk a gorog van az elso helyen.
Arban, aruban. Meg zoldsegfelek is vannak az uzletben, meg fagyasztott aru is.
Majd azert irdd meg mire bukkantal :)

prunoki 2011.08.23. 17:13:53

Hagyma, a heti frissítést mint célt még nem adtad fel? :-)

MPL firstlady 2011.08.23. 19:28:17

@hagyma:

melyik keddre? :P

amúgy milyen az ágy? :)

kerikak 2011.08.24. 15:02:36

mikor lesz már új poszt?

kerikak 2011.08.25. 13:01:40

@kawics: na jó, de melyik kedden? :)

kawics 2011.08.26. 00:21:11

@kerikak: Ha hagyma nem tudja, en honnan tudjam :)

kerikak 2011.08.26. 14:40:46

@kawics: ez csak olyan költői kérdés volt :) remélem nem unta meg a blogolást és olvashatjuk folytatást is :)

MPL firstlady 2011.08.26. 21:29:45

Tivadar

bojkottálni foglak....

szedd már össze magad, hát nem igaz, hogy amióta megvan az új ágy, képtelen vagy összedobni egy posztot.

ennek persze nem Mary az oka, mint tudjuk, hanem az, hogy ha offos vagy, ő meg dolgozik, állandóan csak heversz.

Sallalíz · http://globalicum.blog.hu/ 2011.08.27. 14:11:09

@MPL firstlady: egyetertek!:)

HAGYMAAAAAA!

Lehet megkereste egy kiado, es most mi szivunk:)

kawics 2011.08.28. 02:36:45

Valahol a kornyekukon jar az Irene hurrican :(
legalabbis North Carolinat is erinti :(

Babocza 2011.08.29. 18:58:35

nyuszika alapján.... tudod mit Hagyma, B+ a blogodat!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.30. 03:13:17

JELEN!!!!!!
basszus nekem el kell tartanom egy Maryt:)
az sok sok melo
de a heten ketszer jovok, mert a Helgas mar regen majdnem kesz, csak kozbe jott az evfordulo

imadom az olvasoimat:)

kawics 2011.09.01. 18:56:19

@hagyma: Mi is imadunk, de olvaso csak!! akkor !! van !!, ha van mit olvasni :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.09.04. 13:04:28

@kawics: draga kawics
en igyekszem, dehat ez nem a hiomar, vagy az autozz, hogy feldobok egy levelet, megcsak nemis politikai, hogy minden nap elmondjem milyen hulye a mini ducse:)
de azert igyekszem hetente egyet kiotleni:)
eppen ma lenne ideje az ujnak, ha Mary elmegy melozni neki is latok

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.09.04. 13:06:12

erdekes ez, van hogy felora alatt kijon belolem es nem is tunik rossznak, de pl. az utolson, ha hiszed ha nem 4-5 orat meloztam

bakerman 2011.09.21. 12:09:35

Hi,
Tetszik a blogod hagyma. :) Az auto szerelo Magyar jol lehuzott. En Angliaba elek mar egy jo ideje ahol rengeteg Magyar el es elmondthatom hogy engem csak csalodas ert a Magyarokkal. Ahelyett hogy segitenek egymast csak a lehuzas megy. Tetu egy nep vagyunk es ez szegyen. Halistennek ahhol most elek nincs Magyar a kornyeken es ha van is en nem ismerem oket. Neha hallottam Magyar beszedet a Tescoban de meg oda sem forditottam a fejem. Ez nagykepunek hangzik elso hallasra, de mindenki igy erezne az en helyemben.

kawics 2011.09.21. 18:04:52

@bakerman: Gondolom volt csalodas boven :(

bakerman 2011.09.22. 08:31:42

@kawics: Volt es nem csak nekem, hanem sok mas magyarnak is. De gondolom neked is kijutott ebbol az USA - ban :)

kawics 2011.09.22. 18:09:45

@bakerman: Igy igaz, de az evek haladtaval egyre konnyebb.

Te melyik reszen elsz egyebkent ? Ha szabad tudni.

bakerman 2011.09.23. 08:37:11

Hereford. Kozep Anglia. Persze hogy konnyebb azert szenvedtunk. Csak en ugy gondoltam annak idejen, hogy Magyarok vagyunk es ossze tartunk. Ez helyett en vakarom a te hatad te meg jol hatba szursz fele keppen zajlik a dolog tobnyire. :)

kawics 2011.09.23. 23:24:15

@bakerman: Ismeros persze a dolog, es akinek a legtobbet segitesz, nyelvben, szallasban, meloban........ az dof beled a legnagyobbat.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.09.24. 19:10:58

@bakerman: @kawics:
azert a legrosszabb tapasztalataim a mar legalis amerikai magyarokkal voltak, de azutan rajottem, nincs idejuk segiteni sem penzuk
ez az autoszerelo ez egy fereg volt es kihasznalta, hogy hulye vagyok
az illegalisok zome el volt egymassal, a kenyszer is nagy ur, persze nagyon anyagiasan nezve a vilagot
mara helre allt a rend a fejemben is
meg mondjuk nincs is illegalis a kornyeken
az mar tortenelem, de meg boven irok rola:)

hunkati 2011.10.13. 00:33:33

@hagyma: Egy kis adalek eme bizonyos Belarol.

Szoval Belank hatrahagyva gyerekeit es feleseget kijott szerencset probalni. Nagy maganyaban osszejott egy Litvan novel. Kesobb kijott az asszony is, de nagy volt a szerelem a litvan novel es el is valtak utjaik a feleseggel.Belank nagyhangu, szemet alak volt aki, mint a fentiekbol is kiderult, levette azokat akiket csak lehetett.
Egy szep napon a litvan not gyorshajtasert megallitottak, majd kiderult jogsija sem volt. Megkapta a tickettjet es a birosagi idezeset. A tickettet nem fizette be, a birosagon nem jelent meg. Nemsokara ra ismet elkaptak es a helyszinrol bevittek a jailbe. Megtartottak a
targyalast,elszallitottak a miami gyujtobe, ahova az illegalisokat gyujtik be. Ujabb birosagi targyalas, ez mar az utolso szamara az orokos kiutasitas elott.
Egy szep napon felkisertek a gepre, es azota sem latta senki Bela kivetelevel.
Tortent ugyanis, hogy Belankat figyeltek egy ideje, nemi nemu fu kereskedelemert. Nem tudni miert, talan sejtette, jobb lenne lelepnie, elhatarozta, hogy hazamegy, majd Litvaniaba telepul. Megvette a repulojegyet, becsomagolta a ket borondjet es varta a haverjat, hogy kivigye a repterre. Kopogtak az ajton, Belank kinyitotta es a haver helyett, par fegyvere,feketeruhas, maszkos alak rontott be az apartmanba.
Mivel nem egyedul volt, rakerdeztek Belara, aki miutan bemutatkozott illoen,
maris bilicsbe verve talalta magat. Kozoltek viszik es mar tobbet nem mehet vissza. Belank ragaszkodott volna a 2 borondjehez, de egyet kellett valasztania. Hazkutatas, aminek kapcsan Belank 30 ezer $ elokerult. Belank elindult litvan baratnoje nyomdokaban. Jail, Miami, Magyarorszag. Persze egy borond es mas semmi. A penzt lefoglaltak.
A hirek szerint Belank boldogan el Litvaniaban. Vagy megsem ?

hunkati 2011.10.13. 00:38:25

@FLO-rida: Safety Harbort en sem ajanlom, nemcsak az arak, de a minoseg miatt sem.

hunkati 2011.10.23. 02:19:43

@deputy sheriff: @hagyma: @kikoránkell: @lófő: @kawics: @A country full of aliens: @miszisz: @Peter__Blau: @kerikak: @Szaby96: @Shinjuku: @Benikuty: @VonBraun: @Szárnyati Gézа: @LittleBear: @FLO-rida: @becsavarodott svédcsavar: @bakerman: Olvassatok el a hagyma, Bela nevu autoszerelojenek a tortenetet, mondhatnam utolso napjainak a torteneseit itt az Allamokban.
Hozzaszolas, altalam oktober 13-an.

kawics 2011.11.02. 15:58:35

Remek, a rossz elnyerte melto bunteteset. Hagyma irj kervenyt az Allam Kincstarnak, hogy Neked jar vissza abbol a 30 ezerbol.
Azert arra kivancsi lennek, hogy Belank hogy boldogul a Litvanok kozott :)
süti beállítások módosítása